- A Hungexpón, a Fidesz 29., tisztújító kongresszusán, ahol újraválasztják Orbán Viktor, a miniszterelnök előtt több vezető fideszes politikus, illetve Semjén Zsolt KDNP-elnök és Deutsch Tamás is beszédet mondott.
- A Fidesz vezetőinek az ellenzéket visszafogott, unalmas parlamentarista demokráciákhoz méltó stílusban alázó beszédei az MTI összefoglalásában.
Semjén: A gondviselés különleges kegyelme, hogy 2014-ben és 2018-ban is a határon túli magyarok szavazatával lett meg a kétharmad
A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a KDNP és a szövetségesek nevében köszöntötte a kongresszus résztvevőit: „A Fidesz-KDNP-szövetség tekintetében érdemes tudatosítani magunkban és másokban is azt a büszkeséget, hogy ez a politikai közösség, amelyet létrehoztunk, az Európai Uniónak és a magyar politikatörténetnek a legsikeresebb politikai közössége, aminek a lényege az is, hogy ez nem csak szövetség, de valódi közösség, hiszen 2008 óta minden országos választást abszolút többséggel nyertünk meg. Most se lesz másképp.”
A nemzeti szuverenitás legfontosabb lépésének azt nevezte, hogy „határon túli véreinkre” is kiterjesztették a teljes jogú magyar állampolgárságot, és így „ők most már nemcsak nemzettársainkként, hanem honfitársainkként és polgártársainkként vannak itt közöttünk”.
Az ellenzékről Semjén Zsolt azt mondta: helyzetüket az határozza meg, hogy a 2010-ben létrejött centrális hatalmi erőteret duális erőtérre kellett alakítaniuk. Szerinte ennek következtében a mostani ellenzék „reformkommunista–reformfasiszta” ellenzék.
„A DK–Jobbik-szövetség az a reformkommunista-reformfasiszta ellenzéknek a zagyvasága, amit egyetlen dolog tart össze, Orbán Viktorral és velünk szemben való patologikus gyűlöletük, ami mögött az antikrisztianizmus és a magyarellenes reflexek zsigeri beállítottsága van” – mondta.