Soros György elleni harcáról Tucker Carlson dokumentumfilmet készített Magyarországon

Soros György elleni harcáról Tucker Carlson dokumentumfilmet készített Magyarországon

Szerinte nem kell gyűlölni másokat, „sokat lehet tanulni” Magyarországtól.

A dokumentumfilmről beszámoló megosztotta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzését, amelyben a Magyarország Soros György ellen: harc a civilizációért címet viselő dokumentumfilm előzetese is látható. Az amerikai műsorvezető szerint a filmet a Tucker Carlson Originals első évadának utolsó részeként forgatták le, a rész elérhető a honlapján is.
Tucker Carlson a felvételen arról beszél, Magyarországtól „sokat lehet tanulni”, és úgy látja, hazánk a  „bizonyíték arra: lehet úgy vezetni egy országot, hogy az az ott élők előnyére váljon”.
Ez nem azt jelenti, hogy gyűlölnöd kell másokat, harcias pózban, kötözködve, bárkit megtámadva.
Nem!
Ezt az-az amerikai TV műsorvezető mondja, “ne gyűlölködjünk”, aki ezzel a cikkel is éppen ezt teszi. Ráadásul nagyon alantas módon a Soros filmmel egyszerre tud gyűlöletet kelteni két országban Amerikában és Magyarországon is. (lentebb a képek pontosan igazolják mi történt a “békés Amerikai jobboldalon”)
Ha egy országot irányítasz, az a feladatod, hogy az állampolgárokat szolgáld, ez a demokrácia – fogalmaz. Az előzetesben ezen kívül látható az is, amint a műsorvezető Orbán Balázzsal, Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatójával egy helikopterről megtekinti a déli határfalat. Mint kiderült, honvédségi helikoptert használhatott.


Tucker Carlson tavaly augusztus elején járt Magyarországon, amikor is előadást tartott a Mathias Corvinus Collegium fesztiválján, és találkozott Orbán Viktorral is. Az amerikai televíziós műsorvezető jövő héten ismét Magyarországra látogat.

Az egész tragédia, – mint korábban 2006-ban nálunk Orbán háttérbeni irányításával a TV székházat, – úgy

Amerikában a Capitoliumot szállta meg a csöcselék a Trump által biztatott, felbosszantott tömeg és neki ment a Capitoliumnak, – mintha kopírozták volna tőlünk.

Ettől a ponttól gyakorlatilag elfoglalták a Capitoliumot és szabadon ki-ki tetszése szerint baromkodtak, törtek-zúztak,… és a mai napig nincs Trump ellen semmilyen bírói végzés. …..de folyamatban….meddig..?
Miközben mindenről végig videón közvetítették a világ szeme láttára és Trump a hírek szerint köszöni jól van, sőt neki jár a szája,
mintha OTT is otthonosan lennénk, csak Trump irányítás alatt. (láthatjuk így is)

Elutasította az amerikai legfelsőbb bíróság Donald Trump keresetét, ki kell adni feljegyzéseket a Capitolium ostromáról

Alább látható a Capitolium elfoglalása! A tömeg egyáltalán nem tart attól, hogy aki bent van minimum azokat elvihetik, simán sétálgatnak, mint a saját lakásukban.

Donald Trump szóvivője szerint felelősségre kell vonni a törvénysértőket a Capitolium ostroma

 

Itt már kiürítették a Capitoliumot és sétálgatnak nézelődnek és tőrnek zúznak….

Donald Trump szóvivője szerint felelősségre kell vonni a törvénysértőket a Capitolium ostroma



Alább láthatóan annyira nem tartanak semmitől, mintha Amerikát foglalták volna el.

Donald Trump szóvivője szerint felelősségre kell vonni a törvénysértőket a Capitolium ostroma

Donald Trump szóvivője szerint felelősségre kell vonni a törvénysértőket a Capitolium ostroma

 

 
error: Content is protected !!