Súlyos vádakkal zárult a Trump elleni képviselőházi vizsgálat, a folytatás kérdéses

Súlyos vádakkal zárult a Trump elleni képviselőházi vizsgálat, a folytatás kérdéses

Trump volt

amerikai

elnök vád alatt

 

 

 

Az amerikai képviselőház 2021. január 6-i eseményeket vizsgáló bizottsága megtartotta utolsó nyilvános ülését. A képviselők meglehetősen „ütős” finálét hozott össze, ugyanis bűnvádi eljárást javasolt az Igazságügyi Minisztérium számára Donald Trump ellen.

A bizottság szerint a volt amerikai elnök esetében a következő vádak állnak meg:

  1. hivatalos eljárás akadályozása
  2. az Egyesült Államok megtévesztése
  3. hamis tanúzás
  4. felkeléshez való segítségnyújtás

A testület összefoglalójában ugyanakkor azt is írta, hogy hivatalos személy munkájának akadályozására irányuló összeesküvésre és lázításra is találtak bizonyítékokat, így egy bűnügyi vizsgálat esetén akár ezek is szerepelhetnek a vádpontok között írja a New York Times.

Mit állít a bizottsági jelentés?

A képviselők 17 pontban foglalták össze. Bizonyítást nyert az, hogy a 2020-as elnökválasztás éjszakájától kezdve a Capitoleum ostromáig, illetve azt követően is Trump szándékosan terjesztett hamis állításokat a választással kapcsolatos csalásokról, egyrészt azért, hogy ezzel elősegítse a választások megdöntésére irányuló törekvéseit, másrészt azért, hogy adományokat gyűjtsön az állítólagos csalásokkal kapcsolatos jogi eljárások finanszírozására. Ezek a hazugságok aztán január 6-án erőszakra ingerelték Trump támogatóit – állítja a jelentés.

Brendan Smialowski / AFP Donald Trump 2021. január 6-án a Fehér Ház mellett.

 

Trump korrupt módon nyomást gyakorolt alelnökére, Mike Pence-re, alkotmánysértésre biztatva, hogy a kongresszus január 6-i ülésén tagadja meg a választói szavazatok megszámlálását, Pence-t.

Trump azonban nem állt meg itt. Szerette volna korrumpálni az igazságügyi tárcát is. Ez nem sikerült, az elnök felajánlotta az igazságügyi miniszteri posztot Jeff Clarknak, tudván, hogy ő hamis információkat terjeszteni – tette hozzá a bizottság.

Mindenféle bizonyíték nélkül Trump arra próbálta rávenni a különféle szövetségi államok választási tisztviselőit, hogy ne hitelesítsék a szavazás eredményét.

Ezzel párhuzamosan azt állítva, hogy valakik elcsalták a választást, arra biztatott több tízezer embert, hogy csatlakozzanak hozzá Washingtonban. Amikor aztán január 6-án elfajultak a dolgok, és a feltüzelt tömeg a Capitoliumot támadta, Trump ahelyett, hogy lenyugtatta volna őket, Pence ellen uszított.

 

Mi lesz a következő lépés?

A bizottsági jelentés és az abban részletezett vádak nem kötelező érvényűek, és nem indul rögtön vádeljárás miattuk, annak ellenére sem, hogy ha valaki a bizottság előtt tanúskodva hazudik, akkor az önmagában szövetségi bűncselekménynek számít. A testület mindössze annyit tehet és tett, hogy az ügyészség szerepét is betöltő Igazságügyi Minisztériumnak javasolja a büntetőeljárás megindítását.

Ez az első alkalom, hogy egy volt amerikai elnök ügyében ilyen történik.

Ez a vádeljárás megindítására tett javaslat szimbolikus jelentéssel bír, de ha akarja, akkor a tárca figyelmen kívül hagyhatja. Ahogy azonban arról már korábban írtunk, Merrick Garland miniszter nemrégiben kinevezte Jack Smith különleges ügyészt egyrészt a január 6-i események és Trump kapcsolatának, másrészt a volt elnök floridai birtokán talált fehér házi iratok kivizsgálására, így a tárca láthatóan komolyan veszi a témát.

Smith nemcsak a bizottságtól, hanem a minisztériumtól is függetlenül nyomoz, a munkáját azonban segíthetik a képviselők által feltárt bizonyítékok Trump felelősségére vonatkozóan. Bennie Thompson demokrata párti képviselő, a bizottság elnöke szerint a jelentés nagy segítséget nyújt majd az igazságszolgáltatás számára és biztos benne, hogy a tárca végül vádat fog emelni a volt elnök ellen.

Trump a közösségi portálján „kirakatpernek” nevezte az eljárást és azt állította, hogy a bizottság tagjai nem értik, hogy

amikor engem üldöznek, a szabadságszerető emberek körém gyűlnek. Ez megerősít engem. Ami nem öl meg, az erősebbé tesz.

 

 

 

error: Content is protected !!