hatalom, remény, félelem, diktatúra, uralom, uralkodás, kapitalizmus, hatalom, remény, félelem, diktatúra, uralom, uralkodás, kapitalizmus, reménykedő emberek

hatalom, remény, félelem, diktatúra, uralom, uralkodás, kapitalizmus, hatalom, remény, félelem, diktatúra, uralom, uralkodás, kapitalizmus, reménykedő emberek

Elméletileg minden lehetséges.
A szegény gazdag lehet, a gazdag szegénnyé válhat.
Azt mondja sok bölcselkedő, hogy a szegénységet Te választod.
Igazából az ember először is, mint kisgyerek beleszületik a szegénységbe,….
…, vagy a gazdagságba és egy ideig fogalma sincs, hogy ő szegény, vagy gazdag. Ez az ő körülménye, csak Ő nem minősíti így:
Miért kellett pont nekem szegény családba születni?
Később már valóban észre veszi, hogy van, aki több mindent megvehet, jobban él, látja a tízórain is, de még mindig nem gondol arra, hogyan lehetne ebből a szegénységből kijutni hosszú ideig.

Az anyagi jobb lét, annak felismerése.
Ez egy érési, szocializálódási folyamat, amíg odáig ér, és felteszi az első kérdéseket.
Ha én felnőtt leszek, hogy élhetnék anyagilag jobban?
Mit tehetek ezért, milyen munkaterületen, pozícióban dolgozzak?
Vagy hány plusz állással?
Ez a legnagyobb ugrás a szegénységből való kiút felé. Ha valaki hasonló kérdéseket fontolgat, már lát reményt, hogy ha nem is olyan gazdag, de többre is viheti, mint a szülei, akkor Ő már egy zseniális úton van. Megy a gazdagodás felé úton, feltéve, ha megteszi azokat az alap kritériumokat, amiket tudnia kell, hogy gazdag legyen, illetve kellő elszántsága, állhatatossága van a gazdagság megteremtéséhez.
De mi történik ekkor?

Gazdagság megtapasztalása után, félünk nehogy elveszítsük.
Ekkor eljön a másik véglet, amikor csak a gazdagságot tekintjük legfontosabb életcélnak. Ezek a végletek nagyon működnek!
Amit meg akarunk szüntetni, azt annyira akarjuk eltüntetni, hogy észre sem vesszük, túl lőttünk a célon.
Valószínű lehet, eléri a nagyobb jó létet, de közbe belül lesz szegény és ez rosszabb, mint az anyagi szegénység. A külső szegénység valóban egy spórolósabb életvitelt jelent, de sokkal könnyebben kezelhető, mint a belső sivárság, és sokkal fájóbb is. Ráadásul ezt már a szokásos, gondolat móddal nem is lehet kezelni.

mélyszegénység, kilátástalanság, reménytelenség, reménykedés remény, gazdagság ára, fényűzés pompa,

mélyszegénység, kilátástalanság, reménytelenség, reménykedés remény, gazdagság ára, fényűzés pompa,

A végletek játéka.

Bele sodortuk magunkat olyan végletben, amiért most egy problémát megoldottunk, – az anyagi szegénységet – ,de észrevétlen építettük a másikat, vagy kettőt-hármat is helyette. Pl. a családi kötelék borul, az egészség romlik, de ezeket a valóban fontos dolgokat nagy szegénység megszüntetendő munkálatunkban nem vesszük észre.
Csak ha minden körülöttünk szétesik.
Amikor már sok esetben késő.
Még akkor sem azon munkálkodunk, amit elrontottunk a gazdagsághoz vezető úton, hogy – ,hogy hozzuk helyre az elrontott életünket.
Szóval, ha valami körülötted nem jó, akkor egy véglet rabja lettél.
Jelen esetben a gazdagodásé.

Igaz a mondás, de mit sem ér nekünk, ha csak szlogenként használjuk:
“A pénz nem boldogít”, de törekedhetünk a jobb életmód felé.
A lényeg mégis az, nincs semmire biztosíték és törvény, hogy a gazdag embernek, gazdagnak kell maradni, a szegénynek, szegénységben kell leélni az életét. Számtalan ilyen példát mutat a média. Viszont tömeg szinten tetszik vagy nem többnyire, hogy is mondjam:
A helyzet változatlan.
A szegény ember biztosan, hamarabb tud szert tenni belső gazdagságra, a gazdag ember, viszont belső szegénységre, mutat hajlamosságot.

Ez a gondolkodás módjuk “természetes” velejárója.
Akkor ez a sorsuk? Nem.
Van mindkettőnek lehetősége megváltoztatni az életét misztikumok nélkül, miközben megtartja mind két ember a már meg lévő gazdagságát. Az egyik a belsőt, a másik a külső anyagit. Hogyan lenne lehetséges? Szemléletváltással, gondolkodásmód változtatás, életmód tudatosítás…

J.Dzs.Schwarcz

error: Content is protected !!