Isten világteremtése, Jézus Krisztus fia, Istennek kell lenni,

Isten világteremtése, Jézus Krisztus fia, Istennek kell lenni,

Tanárnak higgyem el, hogy nincs Isten,
vagy a szüleimnek, hogy van,
talán a papnak, aki pláne Isten hitű.

Kisgyerekkoromban (7 éves) kötelező volt hittanra járni, mert volt Isten.
Tinédzser koromban nem lehetett, mert még sincsen.
Most felnőttkoromban megint lehet, mert mégis van isten.
Képzeljük el össztársadalmi szinten is az embereknek hányszor kellett Isten van/Isten nincs/Isten mégis van hitek között váltani – márpedig ezt elég nehéz és a hitváltásból adódóan hányszor kellett vívódnia önmagával és az elmerendszerével, hogy a mindenkor uralkodó hatalmasságok kedve szerint ide oda alakulgasson a hite.
Minden embernek komoly belső konfliktust jelent, akár válságot is egy ilyen kényszer hit-váltás. Nem beszélve a kisgyermekekről, akik éppen megismertek valamit, kezdték megérteni, elfogadni az új ismereteket és egyszer csak jön egy felsőbb intézkedés, ami azt parancsolja, hogy mától kezdve ez nem így van, hanem épp ellenkezőleg.
Abban a korban három nagy tekintély volt, különösen vidéken: az orvos, a pap és a tanár a szülők mellett.


Sajnos ott vannak a szülők.

Isten világteremtése, Jézus Krisztus fia, Istennek kell lenni,

Isten világteremtése, Jézus Krisztus fia, Istennek kell lenni,

Talán harmadik, negyedik osztályos lehettem, amíg Istenhitet hirdettek, s addig ezzel nem is volt baj, amíg el nem jutottunk oda, hogy az iskolába elkezdtek tanítani az ellentétes nézetről, hogy nincs isten.
A világot nem Isten teremtette, hanem az ember a majom és az ember közös ősétől fejlődött Darwin evolúciója szerint emberré.
A Marxizmus szerint a munka tette az embert emberré.
A két szemlélet ütközött és a két hatalom is ütközött. Egyik oldalon a szülők és a pap,akik még mindig istent hirdetik, másik oldalon a tanár, aki az Isten nem létezik szemléletet hirdette Marxista filozófia szerint. Fölmerül a kérdés, kinek higgyek?
Mindenik óriási tekintély a kisgyerek szemében.
A paphoz jár mindenki imádkozni ugyanakkor iskolába is járnak a gyermekek, a szülők küldik, hogy tanuljon.
Tehát mindkettő egyformán tekintély.

A tanár hazudik?
De hiszen a szülők iskolába küldenek, hogy többet tudjak.
A pap hazudik?
De hiszen oda járnak ők is templomba, ahol a pap az úr.
Hazugságot nem hallgatnak.

Teljesen egyenlőnek tűnnek a tekintélyek szavainak hitelessége, vagy hiteltelensége.
A gyerek nem meri megkérdezni a szülőt, vagy megkérdőjelezni egyik oldalt sem,mert nem tudja melyik oldal mellett beszélve milyen reakciót vált ki. Valószínű mindegyiktől a sértődés várható!
Érezhető, hogy nagyon súlyos kérdésről van szó, ahol nincs helyes döntés.

Ezért magára marad és kénytelen egyedül elgondolkodni a kérdésről, mivel a kérdés súlyos volt, ma is emlékszem a logikámra, illetve amilyen egyszerűen levezettem.
Ha a tanárnak hiszek, hogy nincs Isten, de a végén kiderül, hogy mégis volt, akkor nagyon ráfáztam Istentől.
De ha nem  tanárnak hiszek, de mégis neki lesz igaza, hogy nincs isten, akkor nem fog történni semmi, ergo következmény semmi. Ha a papnak hiszek hogy van isten, és kiderül, hogy nincs Isten, szintén semmilyen következmény nem lesz. De ha nem neki hiszek és van isten, akkor nagyon pórul járok.

Végső következtetés legbiztosabb, ha abban hiszek továbbra is, hogy van Isten, mert ha nincs, nem történik semmi, ha van, jó helyen állok.

Javaslom a bizonytalankodó nem Isten hívőknek is ezt a döntést,
vannak tudományos tételek, miszerint Istennek kell lenni!
Ha még sincs nem történik semmi, de ha van, ….. hajaj?

 

Isten világteremtése, Jézus Krisztus fia, Istennek kell lenni,

Isten világteremtése, Jézus Krisztus fia, Istennek kell lenni,

error: Content is protected !!