Kasler terv-embertelen tehetetlen emberek ezreit betegen tömegesen hazaküldeni

Közel kétszáz dudáló autós vett részt azon a vonulós demonstráción, amit Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők szerveztek meg 2020-04-20-án délutánra, a budai Clark Ádám térre, hogy így tiltakozzanak a kórházi ágyak tömeges felszabadítása, ellátásra szoruló betegek hazaküldése ellen.
Kasler terv embertelen tehetetlen emberek ezreit betegen tömegesen hazaküldeni.

 

A „Kürtöld világgá: nemet mondunk a Kásler-tervre” című esemény helyszín-választása tudatos volt, hiszen
Orbán Viktor irodájából a Karmelita kolostorban éppen a térre, és a helyi körforgalomra lehet látni.

„hadd hallja a miniszterelnök is a Várban, hogy nemet mondunk az embertelenségre és igent az életre!” – kérte az esemény meghívójában Hadházy, a sofőrök pedig eleget tettek a kérésnek, és vadul kürtöltek.


A körforgalomban haladó tiltakozó konvoj egy idő után annyira feltorlaszolta a forgalmat, hogy a rendőrség is közbeavatkozott, és elkezdték kiterelni az autósokat, akik közül többen kerülővel tértek vissza a helyszínre. 
A demonstráció előtt közös sajtótájékoztatót tartott Szél Bernadett, Hadházy Ákos és a momentumos Donáth Anna – az eseményt pedig a szélsőjobboldal provokátor- újságírója, Bede Zsolt igyekezett közbekiabálással, dobálózással megzavarni.

Hadházy emlékeztetett rá, a Kásler-terv lényege, hogy egy hét alatt több ezer, ellátásra szoruló beteget küldtek haza a kórházakból, hogy ágyaikat felszabadítsák a koronavírusos fertőzöttek esetleges rohamára számítva –  összesen 39500 ágyat érint az akció. (Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az Indexnek – ezt a nagyságrendet érthetetlennek nevezte).



Hadházy Ákos három magyarázatot talált erre a döntésre,
Kasler terv-embertelen tehetetlen emberek ezreit betegen tömegesen hazaküldeni
bár mindegyiket elfogadhatatlannak tartja:

ha a kormány által közölt eddigi fertőzési adatok nem valósak;
ha a kormány „el akarja engedni a járványt”, és már a tömeges megbetegedésekre készül;
vagy ha a koronavírus-helyzet ürügyén hajtják végre az egészségügy átszervezését, az ágyszámok leépítését, ráadásul katonai módszerekkel


Szél Bernadett arról beszélt, hogy bár a kormány döntései miatt sok indulat gyűlt fel bennünk, ezt nem tudjuk kimutatni, hiszen a biztonsági intézkedések miatt nem lehet tüntetni ebben az országban. Naponta kapom a leveleket a lábamputáció után gyógyuló, rákgyanús betegről, akit hazaküldtek, arról, hogy agyműtét után lábadozó bácsit tesznek ki a kórházból – mondta Szél,aki nem tudja szó nélkül nézni, hogy értelmezése szerint „halálra ítélik a magyar emberek egy részét”

Arra is kitért, hogy nem ismertek a tényleges fertőzési adatok, és azt sem tudni, hogy miért tartják alacsonyan
a tesztelések, mintavételek számát. Méltatlannak nevezte a kormány kérdésekre adott reakcióit is.
“Nem helyes az, ha valaki azt mondja, hogy össze kell fogjunk egy kormánnyal,
ami láthatóan egyfajta népirtásba kezdett Magyarországon”

– mondta Szél Bernadett, aki szerint a járványhelyzet lecsengése után rendet kell majd tenni az országban.

 


Donáth Anna köszönetet mondott az egészségügyi és a szociális szféra dolgozóinak, emlékeztetett, hogy nincs olyan európai ország Magyarországon kívül, ahol ne biztosítottak volna plusz forrást azoknak az intézményeknek, önkormányzatoknak, amikre feladatként rótták az idősek, betegek ellátását. Itthon ráadásul mindezt előzetes egyeztetések nélkül tette meg a kormány -tette hozzá a Momentum képviselője.
Bede Zsolt „feladata” a beszédek megzavarásával sem ért véget: a Mérce beszámolója szerint a sajtótájékoztató után Hadházy Ákos autója elé ugrott, és azt állította, hogy a politikus el akarta ütni őt. Hadházyt ezért igazoltatta is egy rendőr, de mentelmi joga miatt csak a képviselő adatait vette fel.

Népszava

 


Haddházy tételekkel pontosítja mi lehet a Kasler terv valós oka:

A fűnyíróelv alapján kisöprő, őrült Kásler-terv ellen.
A tervnek csak három „ésszerű” indoka lehet,
de mindegyik hátborzongató:


1) A kormány által nyilvánosságra hozott adatok nem valósak. Tényszerűen állíthatjuk, hogy alig tesztelünk és az is igaz, hogy részletes területi adatok hiányában a bemondott adatok nem ellenőrizhetőek. Az is tény, hogy ekkora halálozás mellett egy sokkal szélesebb körben tesztelő országban már 6-8000 REGISZTRÁLT fertőzött lenne (ami 30-60 000 valódi fertőzöttet is jelenthet).

2) A kormány el akarja engedni a járványt. A minket körülvevő országokhoz képest nálunk a leglazább a maszkhasználat előírása (semmilyen), mi végezzük a legkevesebb tesztet, nálunk a leglazább a „kijárási korlátozás” (szinte semmilyen) és nálunk a legnagyobb a titkolózás. Ez – hacsak a magyar vér nem jelent extra ellenállóképességet, ami valószínűtlen – egyenes út a gyorsan terjedő járványhoz. EBBEN az esetben akár indokolt is lehetne magatehetetlen betegeket kidobni a kórházakból, de természetesen, ha ez tudatos stratégia lenne, az a népirtással érne fel.

3) A kormány így akarja letudni az „egészségügyi reformot”. Van abban ráció, hogy a krónikus betegek közül otthon ápolják, akiket lehet, másokat pedig erre a célra létrehozott hospice házakban vagy ápolási otthonokban.

  • Mások úgy értékelik ez EÜ privatizációs folyamatának kezdete. Nem tudjuk melyik, de mindegyik pocsék gondolatnak is.
error: Content is protected !!