Legalább az egész ország egy évi költségvetésének összegét ellopták az elmúlt tíz évben.

Ivány Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetőjével. Iványi és a MET mostanában azért szerepelt a hírekben, mert kiderült, hogy a kormány megvonja a többlettámogatást a mélyszegénységből érkező gyerekeknek segítő iskoláktól, melyeket a MET tart fenn. Iványi arra a kérdésre, hogy a pénzek megvonása tekinthető-e egy személye elleni bosszúnak Orbán Viktor részéről, elmondja, hogy nem tudja, Orbán miért érzi azt, hogy erre joga van, ahogy azt sem, hogy miért áll bosszút. – hangsúlyozta Iványi

„Ha valamivel megsértettem, legfeljebb azzal, hogy nem voltam hajlandó mögé beállni, vagy nem voltam hajlandó kritika nélkül végignézni azt, amit csinál, mégpedig az ellen, amiért még harminc évvel ezelőtt együtt küzdöttünk. Hogy valakiből dühöt vált ki az, hogy nem mindenki hagyja szó nélkül, hogy valaki betegre lopja magát. Mert azt biztosan állíthatjuk, hogy nem tisztességesen jutott hozzá anyagi előnyökhöz. És nem tisztességes az sem, hogy úgy alakította a jogszabályokat, hogy ő meggazdagodjék. Szóval, ő nem munkával kereste azt a vagyont, ami a rendelkezésére áll. Sőt: hazudik, hogy ő a legrosszabbul kereső személy a kormányban… Állítása szerint, alig egy millió körüli a fizetése, és ez így ordas nagy hazugság. Ennél tisztességesebb lenne, ha vállalná, hogy ő akar lenni az ország, vagy a világ leggazdagabb embere. Már nem is tudom, melyik az igaz… Tényleg Bill Gates és a többiek vannak megcélozva.

Legalább az egész ország egy évi költségvetésének összegét ellopták az elmúlt tíz évben.
Az olyan 30-40 ezer milliárd forintnak megfelelő összeg. Én még azt is el tudom képzelni, hogy ő gazdagabb, mint az angol királynő. De minek?”

– mondja Iványi, aki egykor közel állt Orbán Viktorhoz, ő adta össze Lévai Anikóval, és a miniszterelnök nagyobb gyerekeit is ő keresztelte meg. Ugyanakkor most arról beszélt az interjúban, hogy viszonyuk sosem volt bensőséges, más körökben mozogtak. De a viszonyuk elmondása szerint az első Orbán-kormány idején fordult meg, amikor a miniszterelnök megüzente, hogy kiemelten támogatná Iványit anyagilag, ha beállna mögé, együtt fényképzehetnék őket és kinyilvánítaná, hogy közeli rokonságban vannak. Iványi viszont erre nem volt hajlandó, korábban sem tett ilyet még azokkal sem, akikkel egy oldalon állt politikailag.

Az interjúban szóba került az is, hogy Iványi egyszer lefasisztázta Orbán Viktort. A MET vezetője már egy tavaly augusztusi közleményben azt írta, hogy a miniszterelnököt ez a személyes motiváció is hajthatja, ugyanis úgy tudja, ezt a mai napig nem tudta megbocsátani neki.

„Ritkán szoktam ilyen durván fogalmazni. Azt mondtam, hogy valaki olyan mint a kacsa – talán kacsát említettem –, tehát olyan madár, amelynek olyan a tolla, mint a kacsáé, amelyik úgy hápog, mint egy kacsa és olyan tojást tojik, mint egy kacsa, az nagy valószínűséggel kacsa.

Na most, ha valaki játszik fasiszta dolgokkal, nem bírálja, hanem megengedi magának, hogy azok az eszközök, amelyek hajdan a nácik és a nyilasok kezében voltak, például a nevető zsidó, a kiplakátolt Soros, most az ő kezében legyenek, arra mit mondjunk? Hogy, amikor a Soros-plakátokat leszedték, de a villamosok padlójára helyezték, hogy azon tapossanak az emberek, akkor mit lehet mondani? Ha ilyenkor, egy ilyen borzalom láttán, nem kiált az ember, akkor maga is bűnrészessé válik ebben a szörnyűségben. Amit ezzel kapcsolatban ő mond, tudniillik, hogy ilyesmire egyáltalán nem gondolt, meg, hogy neki vannak zsidó barátai, sőt, zsinagógák rendbehozatalát támogatta, nem elfogadhatóak. Nem, mert vannak dolgok, amikben csak egyértelműen lehet fogalmazni” – mondja Iványi, aki szerint többektől hallotta, hogy Orbán nem fasiszta, csak felhasznál bizonyos eszközöket.

„Nos, ha valaki felhasznál ilyen eszközöket, az az én szememben fasiszta. Aki nem az, az határozottan szembemegy az ilyen dolgokkal, bűnnek, aljasságnak tartja, és elhatárolja magát tőle. Ő nem ezt tette, hanem játszott ezekkel a dolgokkal. És azért tette, mert ez szavazatot hozott neki azok körében, akik gyalázkodásokat zúdítják rád, zsidóznak”

– mondta még el. Az interjú végén szóba kerül az is, hogy fogják-e tudni folytatni az iskolák a működésüket a többlettámogatás megvonása után. Iványi optimista, mert ha neki esetleg nem is sikerül majd, szerinte mindig jönnek majd olyan emberek, akikben lesz tettvágy, és lehet, hogy bölcsebben csinálják, mint ő.

„Nem vitatkozom azokkal, akik azért bírálnak, hogy néha egy megjegyzés kedvéért, nem tudtam uralkodni magamon, és fölöslegesen csíptem bele a hatalmon lévőkbe. Bár én nem tartom rossznak, ha az irónia eszközével közöljük a hatalmasokkal, hogy ők is halandók, és örülni fognak egy napon annak, hogy elérik baleset nélkül a mellékhelyiséget.

De itt van például L.Ritók Nóra, aki sokkal kedvesebb ember, mint én, ám ez sem menti meg őt.

Vagy Derdák Tibor, aki sokkal jobb diplomata, mint én; az ő nyakát is kitörik. De, akik a hatalom csúcsán vannak, ők sem lehetnek nyugodtak, mert a lelkiismeret dolgozik, és egyszer fel fog támadni, még az általuk átalakított emberfőkben is, és undorodni fognak tőlük”

– mondja Iványi, aki a végén egy kérdésre válaszolva megnyugtatta az interjú olvasóit a fogyásával kapcsolatban is: az elmúlt évben láthatóan sokat veszített súlyából, de mint mondta, nem fedeztek fel nála semmiféle halálos betegséget. Nem dolgozott azért, hogy veszítsen a súlyából, de nem bánja, hogy 45 kilót fogyott, és ez a folyamat mostanra talán meg is állt, tette hozzá.
Juhász Péter: Orbán tényszerűen pszichopata, és végérvényesen fasisztává vált

Tisztességesebb lenne, ha Orbán vállalná, hogy ő akar lenni az ország, vagy a világ leggazdagabb embere (Iványi)

Orbán amit tesz, az Istennek nem tetsző dolog – Iványi Gábor

Iványi Gábor a fasizmushoz hasonlította Orbán rendszerét

 

error: Content is protected !!