Több ezer ember tüntet a fakivágás ellen Budapesten az erdő pusztítása ellen

Több ezer ember tüntet a fakivágás ellen Budapesten az erdő pusztítása ellen

„Ha erdőszerte tarvágás folyik, akkor végünk van, elpusztul a világ” tüntet a fakivágás ellen Budapesten

Kezdés után negyed órával, péntek délután 5 óra 45 perckor már több ezer ember jelent meg azon a tüntetésen, amelyet a Lehet Más a Politika hirdetett meg Budapesten az Agrárminisztérium épülete elé, tiltakozásul a fakivágási korlátozások feloldása ellen. 

Tiltakozás az erdeink tarvágása ellen, és a nemzeti parkok területének eladása ellen címmel rendezett demonstráción 8,6 ezren jelezték, hogy ott lesznek és mintegy 49,3 ezren jelezték, hogy érdekli őket az esemény Ebből az lett, hogy a fél 6 órai kezdés előtt negyed órával még körülbelül 4-500 ember jelent meg a helyszínen, fél 6-ra ez a szám nagyjából 1500-2000-re duzzadt. Az Agrárminisztérium korábbi épületének jobb oldalán, a Vértanúk terénél gyülekeznek a demonstrálók, helyszíni tudósítónk a tömegben látta már az LMP prominenseit, Keresztes László Lórántot, Csárdi Antalt és Ungár Pétert, illetve a momentumos Fekete-Győr Andrást és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert is. Háromnegyed hat körül a tömeg már a Vértanúk terétől a Kossuth térig és a Nádor utca elejéig ért.

Anélkül is lehetett volna növelni a fakitermelést, hogy a védett erdőket prédává tették volna, és amúgy is alkotmányellenes az egész

Talán erdészeket is kellett…

Az Agrárminisztérium korábbi épületéhez, vagyis a Kossuth térre meghirdetett esemény leírásában az LMP felidézi, hogy egy augusztus 5-i  rendelettel az Orbán-kormány felülírta az erdő- és természetvédelmi törvényt, így a jövőben könnyebben lehet természetvédelmi területen tarvágást végezni. Lazítottak a fakitermelésre vonatkozó szabályokat. Felmerült, hogy a nemzeti parkok területének egy részét is értékesítik. 

„Ez ellen minden eszközzel tiltakoznunk kell, mert épp most tervezik tönkretenni a gyermekeink jövőjét!”

– olvasható a leírásban.

Első felszólalóként Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester azt mondta a tarvágás Orbán Viktor kormányának az új jelszava, de ő és a kormánya sem számított széles körű ellenállásra, amikor döntött az erdők kiirtásáról. Budapest IX. kerülete folytatja, hogy fákat ültet, zöld felületeket teremt befektet a közintézmények energetikai korszerűsítésébe és emeli a támogatási összegeket. – Ha erdőszerte tarvágás folyik, akkor egészen biztos, hogy végünk van, elpusztul a világ, és nem lesz a sírjára virág – fejezte a felszólalását.

Schmuck Erzsébet ezután azt mondta, „az erdők elpusztítása nem játék, Orbán Viktor nem játszhat a gyermekeink, unokáink és a mi életünkkel sem”, aztán emlékeztetett, hogy Magyarországon jelenleg kétmillió hektár erdő van, a klímasemlegesség biztosításához viszont ennek a hatszorosára lenne szükség.

 

 

 

 

error: Content is protected !!