Unokáink is törleszteni fogják a kínai hitelt - Karácsony Gergely

Unokáink is törleszteni fogják a kínai hitelt – Karácsony Gergely

A főpolgármester országos népszavazást kezdeményez.

„Budapest és vidék összefogásával érvényt szerezhetünk ennek az akaratnak. Hiszen ez közös ügy: a kormány által felvenni tervezett több mint 500 milliárdos hitelt minden magyarnak, sőt a gyerekeinknek és unokáinknak is törleszteniük kellene kamatostul.

A Diákváros pedig elsősorban a vidéki magyar fialatok boldogulását szolgálja majd. Ezért, amint a törvényi szabályozás megengedi, országos népszavazást kezdeményezek” – közölte a miniszterelnök-jelölt.

A Fudan Egyetem ellen elszólalt az MTA volt elnöke is. Peking szerint Karácsony durván beavatkozott Kína belügyeibe; a budapesti kínai nagykövetség közleménye szerint hazugságok és hamis információk hangzottak el a szombati tüntetésen a főpolgármestertől. Azt tanácsolták Karácsony Gergelynek, hogy maradjon úriember, és ne viccelődjön Kínával.

error: Content is protected !!