Varga Judit bevallotta: nyögi az Igazságügyi Minisztérium a Völner-ügy súlyát

Varga Judit bevallotta: nyögi az Igazságügyi Minisztérium a Völner-ügy súlyát

Nagy csorbát ejtett az Igazságügyi Minisztérium jó hírén, amikor 2021 végén kirobbant a Völner–Schadl-ügy. Varga Judit igazságügyi miniszter az Indexnek adott interjújában vallotta be, hogy a minisztérium renoméján rontott a korrupciós botrány, aminek helyreállításán máig sokat dolgozik.

2021 végén robbant ki a Völner–Schadl-ügy, amikor kiderült, Völner Pált azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy összesen 83 millió forintot fogadott el a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől, hogy neki kedvező módon alakítsa a végrehajtói kinevezéseket. Schadl György azóta letartóztatásban van, Völner Pál pedig az ügy miatt még 2021 decemberében lemondott államtitkári tisztségéről.

Varga Judit igazságügyi miniszter az Indexnek adott újévi interjújában árulta el, mennyire rázta meg a korrupciós botrány a minisztériumát.

Gondolhatja. Tüntetnek, hogy „gazságügyi minisztérium”. Közben vannak olyan kollégák, akik harminc éve itt dolgoznak, a jogászszakma krémje. Biztos, hogy sok mindenkinek rosszulesett ez a történet. Nem véletlenül mondtam a miniszteri meghallgatásomon, hogy feladatom visszaállítani a renomét, sok munkával és szorgalommal begyógyítani azt a sebet, amit ez az ügy ejtett – válaszolta Varga, majd arra a kérdésre, hogy holt tart ez a folyamat, azt felelte:

– Jól haladunk. Női szemmel nézek a portfóliómra. Amikor elmegyek otthonról, akkor is azt szeretem, ha úgy zárom be az ajtót, hogy mögöttem minden rendben van. Ha látjuk, hogy évek óta húzódó kérdések nincsenek jogszabályban rendezve, a hivatásrendek felől érkeznek régóta igények, vagy jogalkalmazási problémákat jeleznek a szakmából, akkor elrendezzük ezeket, van rá lehetőség és szakértelem.

A családjogi munkacsoportra különösen büszke vagyok. Sok olyan pozitív változást értünk el, amelyek hatékonyabbá és talán életszerűbbé tették például a családjogi pereket. Ezt a részét imádom a munkának, itt tudjuk a legjobban rögzíteni, hogy kik vagyunk.

Exkluzív fotók Völner Pál és Schadl György megfigyeléséről: így zajlott az „ajándék” átadása az Igazságügyi Minisztérium előtt

Exkluzív fotók Völner Pál és Schadl György megfigyeléséről: így zajlott az „ajándék” átadása az Igazságügyi Minisztérium előtt

Elmondta azt is, hogy bár a Központi Nyomozó Főügyészség foglalkozott a Völner–Schadl-üggyel, az igazságügyi minisztériumban nem volt szükség belső vizsgálatra.

A nyomozók ide jártak, együttműködtünk, átadtuk az iratokat. Az első perctől kezdve a jogszabályoknak megfelelően, a tisztességes együttműködés jegyében adtuk meg azt a segítséget, amit elvártak tőlünk

 

– nyilatkozott, majd azzal zárta a beszélgetés ezen részét az Indexnek, hogy „Tanúskodni állampolgári kötelesség, de nem kaptam idézést”.

 

 

 

error: Content is protected !!