Ha Magyarországon a közösségi médiában antifasiszta és diktatúraellenes szervezkedés lenne, akkor Varga az ellen akarna törvényt hozni.

Varga Judit diktatúra techcégekre korlátozzák hazug propagandát

Varga Judit diktatúra techcégekre korlátozzák hazug propagandát

Varga Judit, igazságügyi miniszter – Forrás: Varga Judit Facebook.
 Varga Judit igazságügyi miniszter kilátásba helyezte, hogy a multinacionális techcégeket szabályozó törvényt kívánnak alkotni, amelyek a magyarországi felhasználókat megvédik attól, hogy a techcégek a saját felhasználási feltételeik szerint saját maguk hozzanak döntést arról, hogy milyen tartalmat engedélyeznek és szankcionálnak. Varga Judit szerint a jobboldali és “keresztény” tartalmakat korlátozzák a közösségi média tulajdonosai, amely számukra jogsérelmet jelent, méghozzá jogorvoslati lehetőség nélkül.

A magyar igazságügyi miniszter összetéveszti a bíróságot és bármely állami hatóságot egy magáncég működésével. Ha egy magáncég nyújt egy szolgáltatást, jogában áll az arra vonatkozó felhasználást a saját körében meghatározni. A felhasználónak jogában áll ezeket a felhasználói feltételeket elfogadni vagy elutasítani, ez utóbbi abban nyilvánul meg, hogy nem veszi igénybe e megadott feltételek elutasítása esetén a szolgáltatást. A felhasználó nem írhatja elő egy magáncégnek, hogy milyen felhasználási feltételek mellett teszi lehetővé a felhasználást. Akinek a feltételek nem megfelelőek, az nem veszi igénybe a szolgáltatást. Akinek ez nem tetszik, létrehozhat más feltételekkel egy másik szolgáltatást.

A közösségi média tulajdonosai annyiban felelősek, hogy az általuk terjesztett tartalmak nem sérthetik az állami törvényeket. Amerikában a legnagyobb a szólásszabadság, aznban ez sem korlátlan, mert az erőszakra való felbujtás, vagy olyan tartalom, amely erőszakhoz vezet, nem tartozik a szólásszabadság védelme alá. Trumpot ennek alapján tiltotta le örökre a Twitter, az általa közölt tartalmak a Capitolium elleni támadáshoz vezettek. Az európai országokban, amelyekben korlátozzák a gyűlöletbeszédet is, a szólásszabadság határai még szűkebbre szabottak. Ezért a magáncégek felhasználási feltételei nagyobb részt azokat az eseteket korlátozzák, amelyek sértik a törvényeket, a személyes szabadságot.


Az internet és a szocial media megfelelő szabályozásának hiánya két irányból érkező támadásokat generál. Egyik oldalról a fake news, az álhírek, a rasszizmus, az uszs, az erőszakra való felbujtás korlátozását sürgetik, másik oldalról a szólásszabadság korlátozása miatt tiltakoznak a rasszisták, a neonácik, a diktatúrák propagandistái, az uszítók és az erőszakos cselekményekre felbujtók. Látszólag valami teljesen új szabályozásra lenne szükség, amely meghúzza a szólásszabadság és a jogsértő felhasználás közötti határokat, azonban erre semmi szükség nincs, mivel a mainstream médiával kapcsolatban ezek a határok világosak. Ezeket kellene alkalmazni.

A nehézséget az okozza, hogy míg a mainstream média esetében a tartalom előállítója a szerkesztőség, illetve a kiadó, addig a szocial media esetében a tartalmat a felhasználók állítják elő, azonban a közösségi média terjeszti, és az ebből származó bevételt kizárólagosan élvezi. Ezért a közösségi média algoritmusai a minél nagyobb profit megszerzését célozzák, amelyek sok esetben a szélsőséges tartalmakhoz és a szélsőséges tartalmakat előállító felhasználókhoz kapcsolódnak. A jogsértő tartalomért ugyanakkor nem a bevételeket realizáló közösségi média felel, hanem a felhasználó, aki azt közzétette.

A közösségi media magáncég és nem állami intézmény, ezért a felhasználásra vonatkozó szabályokat maga határozza meg, a felhasználó pedig eldöntheti, hogy igénybe veszi vagy nem. Az orosz propaganda és a szélsőjobboldali uszítás így is túl nagy teret kapott, ami a szabad világot veszélybe sodorja. Valójában a közösségi médiában ugyanazokat a szűrőket kellene alkalmazni, mint a mainstream médiában, mert a mainstream médiában sem közölhet bárki akármit, aminek oka van. Ha nem így lenne, a fasiszták, a nácik, az uszítók már elpusztították volna általa a világot, és a közösségi média is közelít ennek határához.

A felelőtlenség és az önzés megnyilvánul abban is, hogy még európai demokratikus politikusok is a szólásszabadság sérelmének tartották, amikor Trumpot letiltotta a Twitter, miután a szövetségi törvényhozás épületét fegyveres banditák, terroristák támadták meg öt ember halálát okozva. A további vérontás és egy lehetséges polgárháború veszélye annak nyomán hárult el, hogy Trumpot és szélsőséges híveit a szocial media korlátozta. Ezek nem a szólásszabadság részei, hanem bűncselekmények. Varga ezt védelmezi, és az orosz titkosszolgálat által irányított antidemokratikus fake news propagandát, amelyet a NER folytat és ehhez amerikai magáncégek szolgáltatását kívánják felhasználni.

Nem véletlen, hogy ezúttal is a magyar és a lengyel fasiszták kívánnak korlátokat szabni a techcégeknek, hogy szabadon közölhessenek hazug információkat. nekik van pénzük az adófizetők pénzéből arra, hogy a közösségi médiát hazug propagandára használják fel. Ahol a közösségi média a fasiszta rendszerek elleni információt és ellenállást segítik, ott ugyanezek a diktatúrák a felhasználók korlátozását akarják elérni, mint Kínában. Ha Magyarországon a közösségi médiában komoly antifasiszta és diktatúraellenes szervezkedés, az Orbán-rezsim komoly leleplezése zajlana, akkor Varga Judit nem a szólásszabadság (a hazug kormánypropaganda) mellett, hanem ellene akarna törvényt hozni a techcégekkel kapcsolatban. Mindig azt, ami nekik kedvezőbb.

Varga összetéveszti az amerikai magáncégeket a KESMA nevű penetráns propagandagyárral, és azt képzeli, hogy majd kötelezővé teszi számukra a hazugságok és uszítások korlátlan közzétételét.

forrás (nepszava.us)

 

error: Content is protected !!