Varju László A katasztrófa fokozódik hazudtak mindenről

Varju László A katasztrófa fokozódik hazudtak mindenről

A Demokratikus Koalíció (DK) saját közleményében azt írta, hogy

„a magyarok kegyetlenül kiszolgáltatott helyzetben lesznek, a gáz ára ugyanis az elmondottak alapján a hétszeresére is emelkedhet”.

Orbánék minden megnyugtató és magabiztos szava hazugság volt. A valóság az, hogy óriási bajban van az ország, és a katasztrófa csak fokozódni fog

– írta a párt, majd hozzátették, hogy szerintük a rezsiemelés mellett az adóemelés, a megszorítás és az infláció is „a törvénytelen kormány alkalmatlanságának köszönhető”.

Mindeközben a Magyar Szociális Párt (MSZP) azt írta, hogy „földgáz esetében egy éves szinten 2000 m³-t (havi 167 m³) fogyasztó háztartástól – (valljuk be, azért van ilyen bőven) – 90 százalékkal több pénzt fog beszedni a Fidesz”.

Egy 2500 m³-t fogyasztó háztartásnak közel háromszorosába fog kerülni a gázszámlája, 255 ezer forint helyett 753 ezer forintot kell a jövőben fizetnie. A Fidesz-kormány 12 év alatt semmit nem tett a rosszul szigetelt, nem hatékony hazai lakásállomány (Kádár-kockák, társasházak, panelek) energiahatékonyságának javításáért, pedig tudta, hogy az energia nem lesz mindig olyan olcsó, mint az elmúlt tíz évben

– vélekedett a párt, majd azt is hozzátették a Fideszről beszélve, hogy „hazudtak a stabilitásról, hazudtak a rezsiről, hazudtak az orosz energia áráról, hazudtak a veszélyhelyzetről, és szinte mindenről!”

 

 

error: Content is protected !!