Von der Leyen elindítja eljárást Orbán ellen

Von der Leyen elindítja eljárást Orbán ellen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Janez Jansa szlovén elnökkel tájékoztatója: Július elsejétől Szlovénia vette át az Európai Unió soros elnökségét, a két politikust azonban többségében a magyar melegtörvény kapcsán kérdezték.

Európai Parlament kényszeríteni akarja a Bizottságot, elege lett Magyarországból

Európai Parlament kényszeríteni akarja a Bizottságot, elege lett Magyarországból

Jansától azt szerették volna megtudni, miért állt ki Orbán mellett a törvény kapcsán. A szlovén kormányfő azt válaszolta: bár abban mindannyian egyetértettek, hogy a melegeket és leszbikusokat ugyanazok a jogok illetik meg, a homoszexualitás kérdésében

“nem mindenki ért egyet a 27 tagú unióból, és nem mindenki gondolkodik egyformán”.

Jansa szerint abban az esetben, ha egy tagállam az uniós joggal ellentétes törvényt fogad el, akkor alkalmazni kell a megfelelő eljárásokat, és majd a bíróság dönt.

Von der Leyen hangsúlyozta, hogy a magyar kormány érvelésével szemben a szülők jogát a gyermekeik nevelésében egyáltalán senki sem vitatja. A vita arról szól, hogy a magyar jogszabály

hátrányosan különböztet meg egy kisebbséget, ezt pedig tiltja az uniós alapszerződés.

Von der Leyen be is jelentette, hogy a kisebbségek védelmének sérelme miatt hivatalos felszólító levél elküldését tervezik Magyarországnak, ez a kötelezettségszegési eljárás első állomása. Ehhez azonban az Európai Bizottság döntése szükséges, ami legközelebb jövő héten ül össze, tehát már a jövő héten elindulhat az eljárás a magyar kormány ellen a melegtörvény miatt. HVG alapján

Európa soros elnöke illiberális Orbánista követő lett – EU-t akár diktátor is vezethetné érdekelhet>>>

 

error: Content is protected !!