Óriási a tét, de a siker is óriási, ha Biden terve átmegy a kongresszuson
Óriási a tét, a kockázat, de a siker is hatalmas.
Ha a kongresszus elfogadja az elnök országalakító elképzeléseit,
az növeli az Egyesült Államok és a liberális demokrácia versenyképességét.
Nem könnyű dolog, amit mi itt csinálunk – mondta Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakcióvezetője és nem túlzott. A liberálisoknak saját radikális szárnyuk Szküllája és a republikánusok kőkemény Kharübdisza között kellene átcsúszniuk, hogy megvalósítsák Joe Biden elnök nagyratörő programját. BBC
Ha sikerül, arról sokat fognak írni a történelemkönyvekben,
de a viharban könnyű szétzúzódni a sziklákon.
Eddig nem állnak rosszul, de messze még a nyugodt kikötő.
Ez utóbbi a könnyebbik esetek közé tartozik, mert az infrastruktúrára megszavazott bő ezermilliárd dollárból jut a tengeri közlekedés fejlesztésére is és ezt a Republikánus Párt mérsékeltebb szenátorai is helyeslik. Ők Donald Trump fenyegetéseit figyelmen kívül hagyva beálltak a terv mögé – a volt elnök régebben maga is sokat beszélt az infrastruktúra-fejlesztésről, de ennél az ő idején sosem történt több.
A hidak, utak, kikötők és repülőterek korszerűsítésének programjánál nagyjából három és félszer nagyobb az a szociálpolitikai csomag, amelyet a Demokrata Párt a kongresszusnak a költségvetésre vonatkozó eljárási szabályait kihasználva, pusztán a saját szavazataival szeretne elfogadtatni. Itt kezdődnek Schumer és a képviselőházban elnöklő Nancy Pelosi igazi problémái.
A szenátuson átment infrastruktúra-törvényt a képviselőháznak is el kellene fogadnia. Ott azonban a Demokrata Párt 95 tagú progresszív csoportja csak akkor szavazza meg, ha párhuzamosan a szociálpolitikai csomag ügye is sínre kerül. Ez utóbbi a maga három és fél billió, azaz 3500 milliárd dolláros keretével első látásra ijesztően nagy monstrum, amely nem számíthat a republikánusok támogatására.
Amit Orbán soha nem tesz meg Magyarországon,
azt megteszi Biden kormány Amerikában
Az előirányzat azonban tíz évre szól, az amerikai kormány kiadásai tavaly 6550 milliárdot tettek ki,
vagyis a tervezet legfeljebb évi 5-6 százalékkal dobná meg a kiadási oldalt.
Ellenben széles körű – és az Amerikai Egyesült Államokban eddig nem létező – családtámogatási rendszert vezetne be,
amely az állami óvodáktól egészen az időskori ellátás finanszírozásáig terjedne.
Ez egyrészt munkahelyeket teremtene, másrészt több fiatal nőnek tenné lehetővé, hogy kilépjen a munkaerő-piacra.
A pénzből jutna az egészségügyi ellátás fejlesztésére és olyan zöld programokra is, mint például
Joe Bidennek az a terve, hogy 2030-ra az Amerikában eladott autók fele legyen „zéró károsanyag-kibocsájtású”,
azaz elektromos vagy hidrogén meghajtású.
A finanszírozást legalábbis részben a szupergazdagok és a nagyvállalatok adóinak emeléséből tervezik fedezni,
a középosztály egészen évi 400 ezer dolláros (120 millió forintos) családi jövedelemig „biztonságban van”.
A terv az elmúlt hat, de az is lehet, hogy kilenc évtizede a legambiciózusabb amerikai társadalomátalakítási
elképzelés – és még Bidenre mondták, hogy öregember, akinek megalszik a tej a szájában…
Az elnök globális célokat követ, szerinte a tervekre azért van szükség, hogy
az Amerikai Egyesült Államok versenyképes maradjon Kínával szemben és bebizonyítsa,
hogy a liberális demokrácia többet képes nyújtani a társadalomnak a tekintélyelvű diktatúráknál.
Pelosi egyelőre kitart amellett, hogy a képviselőházban csak akkor tűzik napirendre a kétpárti infrastruktúra-csomagot,
ha ugyanakkorra már a szociálpolitikai programot is törvényjavaslatba foglalták és a kettőt együtt lehet mérlegelni.
Óvatosan kell egyensúlyoznia, hogy se a progresszíveket, se a centristákat ne idegenítse el,
hiszen az egyik tábor az infrastruktúra, a másik a szociálpolitikai tervezet elfogadásához nélkülözhetetlen.
Utóbbi esetében egyetlen mérsékelt demokrata párti szenátor ellenszavazata is végzetes lenne.
Ráadásul az idő is szorít, a szenátus szabadságra megy, majd egy-két őszi hónap után az amerikai belpolitika –
a jövőre esedékes félidős választásokra készülve – újra kampányüzemmódba kapcsol, amikor szinte
lehetetlen lesz keresztülvinni bármi lényegit a kongresszuson.