Magyarország rendőrállam – ezt kellene sulykolni a Pegasusgate

Magyarország rendőrállam – ezt kellene sulykolni a Pegasusgate

„Közvetlenül a közönséghez kellene fordulni, a köznyelvre lefordított
kifejezéseket kellene kommunikálni,
mégpedig a hét ellenzéki pártnak egy szólamban”

– ezeket is tanácsolja Szentpéteri Nagy Richard,
aki ugyan a fentieket a Pegasusgate kapcsán mondta, de általában is érvényesnek tartja.

Arról beszélgettünk az alkotmányjogász-politológussal, hogy fenn lehet-e tartani
a közvélemény érdeklődését a megfigyelési botrány iránt a tavaszi
országgyűlési választásokig, illetve mennyire lehet még szélesebb körben elterjeszteni a hírét.

Ő elsősorban azt sulykolná, hogy Magyarországon ma már rendőrállamban élünk,
„ez az üzenet mélyebben érintene mindenkit, mint amikor olyan kifejezésekkel dobálózunk,
hogy autokrata, autoriter, diktatúrába hajló politikai rendszer, stb”.

 

Merthogy tény: immár papírunk is van arról, hogy Magyarország már rendőrállam.

Ez valóban egy súlyos ügy, egy világbotrány, hiszen bebizonyosodott, hogy

Magyarország ma már lényegében egy rendőrállam,
ahol senki nincs biztonságban,

ahol az állam bárkit, bármikor megfigyelhet.

„Ez az ügy is megmutatta, hogy Magyarország ma már nem jogállam,
nem érvényesülnek az emberi jogok.
A bíróság egy része sem független már, a bírók is fokozatosan bedarálódnak,
ma már ott sincs biztonságban az ember, pedig a bíróságoknak éppen,
hogy az lenne a funkciójuk, hogy az emberek jogait védjék” – vázol szomorú

képet az elemző, hangsúlyozva:

 

„immár papírunk van arról, hogy

Magyarország egy rendőrállam”.

 


“sajtószabadság” MEGSZŰNT!

– A megfojtott III. Köztársaság

Sajtók figyelése van – “sajtószabadság” MEGSZŰNT! – A megfojtott III. Köztársaság

 

Magyarország rendőrállam – ezt kellene sulykolni a Pegasusgate

Magyarország rendőrállam – ezt kellene sulykolni a Pegasusgate

error: Content is protected !!