Lengyel kormány gyakorlatilag bármire képes, ellenkezőleg büntető jogi eljárás indul

Lengyel kormány gyakorlatilag bármire képes, ellenkezőleg büntető jogi eljárás indul – Képen Donald Tusk korábbi miniszterelnök

Lengyelországban nyílt politikai válság van. A katowicei Egyetem politológus professzora aki, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselője is volt az Európai Parlamentben. A korábban közszolgálati televízió és rádió hat éve a kormánypárt szócsöve, a kormánypártok népszerűsége mégis visszaesett, tíz százalékkal elmarad a 2019-es szinttől, amikor megnyerték a parlamenti választást. Nem jött be a gazdaság újraindítására nagy hangon bejelentett terv, a „lengyel New Deal”: egyre több ember jut arra, hogy az intézkedésekkel csökkenni fog a jövedelme.

A válság másik oka Marek Migalski szerint a kormánytáboron belüli komoly ellentétekben keresendő. Az is szerepet játszott, hogy Donald Tusk korábbi miniszterelnök visszatért a lengyel politikai porondra, s ismét a legnagyobb ellenzéki erő, a jobbközép Polgári Platform (PO) élére állt.

Kaczynski nyilvánvalóan értesült Gowin újabb árulásáról. Ezért tették ki a kormányból, aminek a következtében a pártja is kilépett. Az Egyesült Jobboldal ezzel elveszítette többségét a szejmben, de még képes volt függetlenek, megvásárolt ellenzékiek szavazataival átvinni az ún. Lex TVN-t. (E törvény tiltja meg, hogy az Európai Gazdasági Térségen – EU plusz Svájc, Norvégia, Izland és Liechtenstein – kívüli tulajdonosoknak médiájuk legyen Lengyelországban. Fő célja a piacvezető az amerikai tulajdonú TVN24 hírtévé megkaparintása vagy elhallgattatása.)

Tusk visszatérésének lehet egy másik közvetettebb hatása is a lengyel politikai fordulatban. Emlékeztet rá, hogy Kaczynski Tuskot tekinti fő ellenségének, aki korábban többször súlyos csapást mért a pártelnökre. Tusk, aki korábban szerette a tények emberének mutatni magát, most átvette Kaczynskitől a moralizáló beszédmódot:
a lengyelországi eseményeket immár

 

a jó és a rossz harcának, a hazafiság és az árulás morális küzdelmének láttatja.

Kaczynski már régebben előállt azzal, hogy az orbáni modellt akarja átültetni Lengyelországba, Varsóból Budapestet akar csinálni.

Migalski erről azt mondta, nem ismeri eléggé a magyarországi viszonyokat, de azt látja, hogy az orbáni módszerek átvétele nem csak az intézmények terén halad.

A PiS a Fideszhez hasonlóan megszállta a korábban független állami intézményeket, mint az ügyészség, alkotmánybíróság, a legfelsőbb bíróság, titkosszolgálatok, a költségvetés végrehajtását ellenőrző legfőbb ellenőrzési kamara. Pártszócsővé tették a közszolgálati médiumokat.

Migalski szerint nem várható a szejm gyors feloszlatása, mert a tiszteltdíjak jelentős megemelésével Kaczynskinak sikerült megvásárolnia a képviselőket, s még az ellenzékiek is ragaszkodnak az ölükbe pottyant bevételhez.

A PiS vezető klikkje minden eszközzel ragaszkodik a hatalomhoz, mert ha veszítenek, büntetőjogilag is felelniük kell – állítja a politológus.

Marek Migalski elképzelhetőnek tartja, hogy a lengyel kormáyoldal kész mindent megtenni, hogy ezt a vereséget elkerülje, akár a választások elhalasztását, az eredmények meghamisítását is beleértve.


A magyar és lengyel illiberális hullám már átcsapott egész Európára, – magyar sajtószabadság pedig romokba

error: Content is protected !!