Karácsony: a közös cél, a Fidesz megbuktatása felülír minden ellentétet

Karácsony: a közös cél, a Fidesz megbuktatása felülír minden ellentétet

A magyar ellenzék összefogással próbálja kiütni a nyeregből Orbán Viktort a választáson. Karácsony Gergely azt igyekszik bizonyítani, hogy ez a módszer nem csupán akkor sikeres, ha az önkormányzatokról kell dönteni, hanem országosan is. Úgy nyilatkozott a lapnak, hogy az ellenzék azért egyesül, mert a közös cél, a Fidesz megbuktatása felülír minden ellentétet. A felmérések azt tanúsítják, hogy a verseny jövő tavasszal igen-igen szoros lehet, ha sikerül a fennálló hatalmat elutasító szavazókat egyetlen jelölt mögé felsorakoztatni.

A jogosultak egyharmada még nem döntött és nagyon úgy néz ki, hogy az ellenzék ütőtávolságon belül került. Orbán viszont többed íziglen összecsapott a nyugati partnerekkel, ugyanakkor baráti viszont ápol egy sor keleti országgal, főként Moszkvával és Pekinggel. Ám az EU-n belül magára maradt, mert gyakran vádolja Brüsszelt azzal, hogy az szövetségi Európát akar és a liberalizmust nyomatja, szakadatlan.

Novák Zoltán a Méltányosság Elemző Központtól azt mondja:
a kampány során úgy tűnik, minden előny a Fidesz oldalán van, pénz, paripa, fegyver.


Egészen pontosan: hálózat, mozgósítási képesség, anyagi források, erős vezető és márkanév. Ám az ellenzék még soha nem jelentett ekkora kihívást, és a kormánypárt komolyan is veszi a fenyegetést. A hadjárat Gyurcsány és Karácsony ellen irányul.

A kérdés az, hogy megmarad-e az ellenzéki egység az előválasztás után is, mivel az kiélezi az ellentéteket. Minden érintett azt hangsúlyozza azonban, hogy a front szilárd, mert az emberek ezt akarják. Aki három éve nem állt be a sorba, az a párt megnézhette magát. A Závecz Research szerint a választók 49 százaléka most változást kíván. Ez 9 százalékkal több, mint amennyien jelenleg támogatják az összefogást.

 

Ha ez a különbség az urnáknál is jelentkezne, az

földrengésszerű győzelmet hozna

az Orbán-ellenes tábornak, ami persze nem valószínű.

Merthogy – fejti ki a közvélemény kutató alapító névadója – ez a réteg passzív és borúlátó. De az ellenzék azzal is tisztában van, hogy a győzelem csupán köztes állomás, ha le akarja bontani az elmúlt 10 évben létrejött hatalmi szerkezetet. Ahhoz

példátlan jogi és politikai erőfeszítések szükségesek,
mert változtatni csak kétharmaddal lehet.

 

Karácsony azonban arra számít, hogy vereség esetén a Fidesz gyorsan megroggyan. Hiszen uralma a pénzre épül és ha elvágják a közforrásokhoz vezető köldökzsinórt, ami első dolguk lesz, akkor összeomlik a rendszer.

Novák Zoltán a polgármester hátulütői között említi, hogy a főpolgármestert főleg vidéken nem tartják eléggé keménynek, Dobrev Klárának ki kellene bújnia Gyurcsány árnyékából, mert a politikus öröksége terhes. Ugyanakkor Jakab Péter gyenge a városokban. forrás. FT


Alkotmányos forradalom elkerülhetetlen, hogy az ellenzék kormányozhasson


Majtényi László: Orbán hatalma rendkívül törékeny – ennek ellenére nehéz lesz megdönteni ellenzéki győzelem ellenére is

error: Content is protected !!