Békemenet főszervezője szerint bizonyos körök le akarják váltani Orbánt, de a magyar népet nem lehet leváltani

Békemenet főszervezője szerint bizonyos körök le akarják váltani Orbánt, de a magyar népet nem lehet leváltani

A Békemenet főszervezője szerint bizonyos körök le akarják
váltani Orbánt, de a magyar népet nem lehet leváltani

A 2006-os terror útvonalán halad a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemenet október 23-án – közölte a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Csizmadia László elmondta: “nyugodt, békés, csendes összefogással kívánjuk demonstrálni, hogy itt történt a 15 évvel ezelőtti gyurcsányi terror, amely békés emberek ellen lovas attakkal, szemkilövetéssel, csonttörésekkel, vízágyúval és vipera náspángolással fenyítette az embereket. Ismét vér folyt a pesti utcákon. Megtörtént a demokrácia megcsúfolása. A menet előtt kifeszített molinónk jelszava: Soha többé, stop!”

Hozzátette: a Békemenet résztvevői így 1956 hősei mellett a 15 évvel ezelőtti, gyurcsányi rendőrterror áldozataira is emlékeznek.

Bencsik András, a Békemenet egyik “arca” és szervezője azt mondta, hogy a rendezvényt ismét a szeretet és a féltés jegyében tartják, ugyanis ma ismét “a gonosszal kell megmérkőzni” annak érdekében, hogy soha ne ismétlődhessen meg, ami 2006-ban történt, hogy egy kormány a népére támad.

Csizmadia szerint a magyar népet nem lehet leváltani.

A mi Békemenetünknek az a célja, hogy elmondhassuk, hogy sokan vagyunk, sőt,
remélem, hogy elegen arra, hogy Brüsszel is felfigyeljen arra, hogy valamit rosszul csinál.
– mondta. Szerinte kétféle üzenet megy, az egyik Brüsszelnek, a másik a helyi ellenzéknek.


“Gyurcsány “!terrorról!” egy rendőr maga írja le a valóságot” itt: 2006 őszén több rendőr sérült meg, mint randalírozó, mégis több rendőr került börtönbe, mint randalírozó, – “mi is volt valójában 2006.”>>>


Gyurcsány Ferenc öszödi beszéd, valóságos de a lényeges rövidített beszéd, a teljes szöveg a videó alatt, akit érdekel olvassa el az egészet: Gyurcsány Ferenc öszödi beszéde, valóságos verzió + hang + teljes szöveg


A béke menet viszont 12 éve abszolút hazugságot terjesztő menete és beszédei.

A gyurcsányi terror útvonalán halad a Békemenet, CÖF-CÖKA

A gyurcsányi terror útvonalán halad a Békemenet, CÖF-CÖKA

 

error: Content is protected !!