Valaki a rendőrök közül kitálalt 2006-ról, ezrek osztják a bejegyzését

Kérlek, ezt tegyétek ki! Ha már szóba került a 2006-os nemzeti hősök témaköre, eszembe jutott néhány emlék és gondolat a “dicső” őszről – olvasható Magyarország legnagyobb, rendőri körökben népszerű Facebook-oldalán a kiírás, ami a kivezényeltek szemszögéből mutatja be a 2006-os zavargásokat. A bejegyzés szövegét változtatás nélkül olvashatjuk:

 

“1. Először is sokat halljuk, hogy október 23-án a rendőrök minden előzmény nélkül blabla…

Minden előzmény nélkül? Tv Székház? Majd az azt követő napok és hetek?
Október 23-ra előre be volt harangozva a különböző huligánpártoló weboldalakon, hogy jaj minden zsarunak és csatára fel.

Kocsikon ugráltak, üzletek tucatjait fosztották ki a hős forradalmárok (mint a mostani BLM aktivisták a Nike boltot. Nincs különbség!), molotov koktélok százait dobálták közénk, csapágygolyós csúzlikkal lőtték az arcunkat, házilag preparált pajzsokkal és botokkal, láncos botokkal estek nekünk, egy konspirált szervezettséggel ellopott T34-el indultak felénk.

 

Mi ez, ha nem szervezett, előre megtervezett támadás?
Mára az is bizonyított tény, hogy 23-án a zsarukat fizetett provokátorok
szándékosan ráhúzták a nagygyűlésre, ami csapdába szépen besétáltunk,
de ne hazudjuk már azt, hogy az ezutáni összecsapások spontán népi megmozdulás volt!

2. Az akkori kormánypárti média lapított, mint sz@r a fűben,
szinte csak a Hír TV felvételei és manipulált “igazsága” jutott el az emberekhez.

Pedig az akkori Hír TV-sek látták a frankót. Látták a lángoló, vérző zsarukat, a neonáci huligánok agresszióját, a molotov koktélokat, a köveket dobókat, de a kamera csak akkor forgott, mikor a zsaruk kiemeltek valakit, vagy megindult az oszlatás, vagy a több hete laktanyában élő, agyonfrusztrált zsaruk, az összecsapások során, látva vérző arcú bajtársaikat, vica versa túlkapást követtek el.

A tájékoztatás hazug, manipulatív volt, mert rendre elhallgatta a randalírozók aljas dolgait, bűncselekményeit és csak az erre reagáló zsaruk vélt vagy valós túlkapásaira reagált. A többi média lapítva a fejét csóválta. Rettegtek a fenyegetőző, mocskos zsidózva vonuló szélsőségektől.

Az akkori index, miután többször elverték, megfélemlítették az újságíróit, még külön témakört
és egy kiadványt is létrehozott “rendőri túlkapások” címmel, csak, hogy őket ne bántsák.

Az akkori rendőri vezetés, mindezek csimborasszójaként még ki is tüntette a rendőrellenes hangulatkeltés egyik legelszántabb Hír TV-s riporterét… Ilyen médiaközegben zajlott akkor a tájékoztatás.

3. Miért hiszi bárki is, hogy a zsaruknak bármiféle kollektív
pártpolitikai elköteleződésük lett volna?

Nagy részük az előző kormányok alatt is és utána is zsaru volt. Köptünk mi arra, éppen melyik párt volt hatalmon. Ha egy másik, akár a mostani kormány lett volna hatalmon, akkor sem néztük volna tétlenül, hogy 2-300 vadbarom felgyújtsa a várost és dobálja a bajtársainkat. Ugyanúgy védtük volna a rendet.

4. A legnagyobb hazugság és történelemhamisítás 2006
kapcsán tömegbe lövetést emlegetni.
Egyszer sem történt lőfegyverhasználat. A gumilövedék nem az.

Ez a világon mindenütt bevett kényszerítő eszköz tömegzavargások kezelésére.Vajon melyik ország rendőrsége tűrte volna karba tett kézzel, hogy ezt tegyék a különböző meccsekről már jól ismert (sokszor büntetett előéletű) huligánok? Bizony sok esetben fennállt a lőfegyverhasználat törvényben leírt esete is, csak a zsaruk belátásán múlott, hogy nem éltek vele.

 

5. A legfontosabb: 2006 őszén kb. 10-szer több rendőr sérült meg, mint randalírozó, ennek ellenére 2006 miatt mégis 4-szer több rendőr került börtönbe, mint randalírozó. Hogy van ez? Ezt nem lehet félremagyarázni. Ezek a számok tökéletesen megmutatják mi is volt valójában 2006.”

Budapest, 2006. szeptember 19. Felgyújtott, megrongált, összetört rendőrségi vízágyú a Magyar Televízió (MTV) Szabadság téri székháza előtt, miután a tüntetők megpróbálták elfoglalni az intézményt. (MTI-fotó: Füzesi Ferenc)

Íme a “frankó békés tüntetők”, akik inkább tőrnek-zúznak, csak “békésen”!

Mit tett volna Orbán hasonló esetbe, amikor semmit nem tettek az ellenzékiek, csak 1-2 pontot beakartak olvasni élőadásban.
Békések voltak, de biztos, ami biztos kidobálták egyesével őket szó-szoros értelemben.

MTV-székház-ostroma itt fogunk megdögleni-2

Budapest, 2006. szeptember 19. A tüntetők ostromolják a Magyar Televízió bejáratát. (MTI-fotó: Kovács Tamás)
a TV székház felgyújtása és nézik, mint a gyerekek miközben föl se merül senkibe ez már konkrét és súlyos károkozással járó bűncselekmény.

MTV-székház-ostroma itt fogunk megdögleni

MTV-székház-ostroma itt fogunk megdögleni 2006 forrás


1., Ezt a pusztítást senki más nem akarta, csak te>>>
2., A sz.opás csak most kezdődik és volt egy ember, aki 2010-be proféciálta a diktatúrát. – Ez “öngyilkosság”>>>
3., Orbán Viktor azt mondja, velem kell megküzdenie, + Nélküled döntött Orbán mögötted>>>
4., Vajon Te hol voltál (Orbán), – amikor a vejed az egyik leggazdagabb embere lett az országnak, vagyis Orbán Te hol voltál, mikor a Fidesz szétlopta az egész országot? – Vicces, de nagyon így van, ahogy a videón elmondja Feri..>>>itt
5., Orbánéknak felelniük és bűnhődniük kell a 2006-os puccskísérletért is – Békesi László pénzügyminiszter>>>

Egy rendőr hiteles vallomása itt:
2006 őszén több rendőr sérült meg, mint randalírozó, mégis több rendőr került börtönbe,
mint randalírozó, – “mi is volt valójában 2006.”>>>


error: Content is protected !!