1956 harcáról NEM szólt, de a 2006-os eseményről a BÉKEMENET harcos hangon szólt

Békemenet!! Jöttünk, láttunk, pusztítottunk. - Folytatnánk!

Békemenet!! Jöttünk, láttunk, pusztítottunk. – Folytatnánk!

Néhány tízezer ember előtt mondta el háborús szózatát az önjelölt félisten.
Négy hónapjuk volt arra, hogy korlátlan erőforrásból, a teljes párt(állami) apparátust felhasználva, az egész propagandagépezetet aktivizálva, vidékről, határon túlról és külföldről toborzott, ingyen utaztatott hívekből összehozzák ezt a valóban nagy tömeget. Amely tömeg állítólag már négy hónappal ezelőtt is mérges volt, amelyik már négy hónappal ezelőtt is követelte, hogy legyen békemenet. Némelyek eltorzult arcát és fröcsögését látva, hallva – hazaáruló, csicskás, ki tudnám nyírni -, tényleg nem tűrt halasztást ez a felvonulás.

Hát lett békemenet. Bayer-Bencsik és társaik hívó szavára.
Mert aki magyar, az velük tartott.

A korlátlan erőforrásból legyártott egyentáblácskáik: a nemzetté válás útján csúfosan elbukott nép másik fele, a nem fideszes honfitársaik ellen meneteltek tegnap sokadszorra. Akik ezek szerint nem magyarok. Az ország miniszterelnöke és szimpatizánsai a sajátjaik ellen uszultak tegnap, a kétharmados orbánizmus fennállásának 12. évében, és miközben az a hivatalos szöveg, hogy ők nem valami ellen, hanem valami mellett vonultak fel. Egy fekete, gyurcsányozó,

Soha többé feliratú molinó mögött,
Gyurcsány után 15-tel a vegytiszta gyűlölet nevében vonultak.

Egy újabb választási kampány hajnalán 2006 az új 1956. Október 23-án magasról telibeszarták ’56 hőseit, az igaz forradalmárokat, cserébe tartottak egy ijesztő mindenkiellenes gyűlöletszeánszot, amelyről rengeteg, mostantól mindenhol napi 24 órában mutogatható kampányfotó és -videó készült.

Nem pazarolták az időt az igazi hősök előtti főhajtásra, még csak nem is a magyar történelem állítólag legsikeresebb tíz évét ünnepelték, hanem összesereglettek a sebesre harapott szájú, ijesztően eltorzult fejű, rekedt hangon hörgő, szellemileg aggasztóan megvénült korrupt autokrata lúdtalpainál, és kéjesen megborzongtak a gyönyörűségtől.

Hiszen ugye hogy ők vannak többen, ugye hogy a morális fölény az ő oldalukon áll, ugye hogy ők a jó oldalon állnak, és ugye hogy nekik mindig igazuk van. Ha az lett volna a feladat, az utasítás, hogy távozáskor mindenki hagyja a pénztárcáját a színpad előtti hűvös halomban, mert csak így győzhetik le a gonoszt, akkor simán otthagyták volna.

A képzavaros papírból felolvasott hadüzenetben nincs egyetlen hírértékű újdonság, ellenben egy bizonyosság igen: miközben kicsit is jobb helyeken egy nemzeti ünnep a társadalom összetartozásáról szól, itt évek óta minden nemzetinek és ünnepnek csúfolt pillanat arról szól, hogy egy méltóságát vesztett, erkölcsileg züllött, korrupt ember háborúról szónokol, megoszt, uszít és hergel. Minden nemzetinek és ünnepinek csúfolt pillanat erről az egy emberről szól.

Aki abból él, hogy gátlások nélkül polarizálja a társadalmat, és évről évre egyre csak radikalizálja a táborát.

Aki jött, látott, ellopott már mindent, ami ellopható volt, megmérgezett minden kutat, ami megmérgezhető volt, ….. és folytatná.
Még vagy 30 évig.

Aki a megszálló ellenség kezébe ma nem fegyvert, hanem Facebookot vizionál, miközben több százmilliót tapsolt el közösségi médiás hirdetésekre egy olyan előválasztáson, amelyen el sem indult.

Aki láthatatlan nemzetközi hátországgal, pénzzel, médiával és a hálózattal riogatja az ökölbeszorult híveit, miközben Hatvanpusztától Marbelláig, a Karmelitától a Kunigunda utcáig minden a zsebében van.

Aki a legvastagabb falon úgy szándékozik átmenni, hogy maga előtt tolja azokat a szerencsétleneket, akik a nyomorult életük árán, a kifosztásuk árán, az egzisztenciális és szellemi kizsigerelésük árán is hisznek a meséiben, amiket már olyan régóta mesél, hogy el is hitte őket.

Aki nyíltan és szégyen nélkül hirdeti, hogy aki nem az ő oldalán áll, az a történelem rossz oldalán áll, lassan mondja, hogy mindenki megértse: annak pusztulnia kell.

Aki gyuribácsizik, a nagymamát is felzabáló Gyurcsány-farkasról hörög úgy, hogy még ahhoz is gyáva, hogy kiejtse a patás ördög nevét.

Aki 1956. október 23-a után 65 évvel úgy szidja a baloldalt, az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, hogy közben az 1956-os forradalmat leverő oroszokat (szovjetek) eszébe sem jut megemlíteni.

Amit tegnap láttunk nem az a tanulsága, hogy a magyar történelem legkorruptabb miniszterelnöke retteg a bukástól, hanem az, hogy látványosan készül rá: mindig igazunk van, amikor támadnak minket, és mi megvédjük magunkat.

 

Jelentése: bármit állítanak rólam, hogy szétvertem, szétloptam ezt az országot, hazudnak, ne higgyétek el. Ha engem támadnak, akkor valójában titeket támadnak, és nektek akkor át kell menni a falon. Miattam.

Amit tegnap láttunk, az egyben a válasz is arra, hogy néhány hét alatt 850 ezer ember mozdult meg azért, mert már nem akar golyófogóként menetelni egy őt kifosztó, hülyének néző rezsim védelmében, mert nem akarja az élete árán és a gyerekei élete árán megvédeni a magyar történelem legkorruptabb kormányát. Az biztos, hogy a létszámfölény demonstrálásával igyekeztek elfojtani, nevetségessé tenni minden kormányellenes diskurzust, szerveződést. Félig sikerült.

A nemzeti ünnep hűlt helyén összerántott Gyurcsány-ellenes tömeghisztéria annak a következménye, hogy a Dobrevre és Karácsonyra felhúzott Rogán-propaganda beleállt a földbe, ezért fontos volt személyesen a vezérkostól hallania a tábornak, hogy itt mindenki Gyurcsány embere (azaz ellenség) akkor is, ha keresztény és konzervatív és semmi köze nincs Gyurcsányhoz.

És végül a tegnapi békés gyűlöletszeánsz annak az egyértelmű bizonyítéka – és ez a legszomorúbb is -, hogy ebben a formában, ebben a felállásban ez az ország menthetetlen. Pillanatnyilag úgy érzem, hogy bármilyen békés átmenet, változás esélye a nullához konvergál. Amellett, hogy ez az időről időre összetapsolt menetelés nem fogja megállítani sem az inflációt, sem az államadósságot, nem teszi felelőssé a gazdaságpolitikát, élhetővé a jelent és a jövőt, kifejezetten az a célja, hogy fenntartsa a parttalan gyűlölködést. Mert addig van létjogosultsága a felcsúti önkénynek. És ameddig a gondolkodás helyett a gyermeteg rajongás, a szerelem, az irracionalitás és a tájékozatlanság határozza meg a politikai választásokat, addig ez így lesz.

 

error: Content is protected !!