Felfekvés, decubitusz tünetei, kezelése, okai

Felfekvés, decubitusz tünetei, kezelése, okai


Mi a felfekvés?

A felfekvés, másként dekubitusz vagy nyomási fekély, felfekvés:
a bőr és a bőr alatti szövetek helyi sérülése,
amit általában nyomás, illetve nyíróerő, súrlódás,
illetve e hatások együttese válthat ki.

 


Hosszas fekvéssel járó, ágynyugalmat igénylő betegségek, állapotok esetén fennáll a veszélye, hogy egyes testtájakon felfekvés okozta sebek, fekélyek jelennek meg. Ha napokig, hetekig nehezedik a bőr egy bizonyos területére a testsúly, az megakadályozza a megfelelő vérellátást.

A felfekvés tünetei

A felfekvés ugyanolyan kellemetlen tünetekkel jár, mint a hozzá hasonló sebek. A bőr először csak piros és enyhén gyulladt, majd viszket, ég és egyre erősebben fáj. A tünetek kellemetlensége attól függ, mennyire súlyos, előrehaladott állapotú sebekről van szó.
A fájdalmak hiányozhatnak, ha a bőrterület beidegzése egyéb betegség vagy állapot következtében sérült, például polineuropátia miatt. erős fájdalom, viszketés, piros bőr, sebek, – ahol kezd kialakulni az adott testrész felfekvése a hosszan tartó mozdulatlansága miatt. Szinte bárhol lehet a test felületén, ezért érdemes önkontrollt gyakorolni, mennyi időt tölt egyetlen pozícióban minimális mozdulatlanságban, ami akadályozhatja a vérkeringést.


A felfekvés előfordulása

Gyakoriságáról nincsenek pontos adatok, de a hosszantartó krónikus betegek, idősek körében vagy állapotuk kapcsán igen gyakran emlegetett fogalom. A kórházban kezeltek 5-10 százalékát is érintheti. Különösen könnyen alakul kis felfekvés hosszú hetekre ágyhoz kötött betegeknél, akik valami oknál fogva ágybani mozgásukban is korlátozottak: ilyenek az idős, bénult, a kezelés miatt mozdulatlanságra intett betegek, baleseti, gerinc- és medence-sérültek, szklerózis multiplexben, agyvérzésben, kóros soványságban, erősen legyengült betegek.

Az alultápláltság, vitaminhiány, a tartós láz, valamint az izzadás és inkontinencia kedvez a felfekvések kialakulásának. Utóbbiak azáltal, hogy a bőrt tartósan nedvessé téve sérül a bőr természetes védekezőképessége, így könnyebben megtelepednek rajta különböző kórokozók. Ugyancsak gyakoribb érrendszeri problémák, cukorbetegségben és szívelégtelenségben szenvedőknél, hiszen náluk a kiserek sérülései miatt csökkent a vérellátás.


A felfekvés okai

Ha a fekvőfelület tartósan nagyobb nyomásnak kitett pontjain a kiserek huzamosabb ideig összenyomódnak, és nem tudják átereszteni a vért a hám és az alatta fekvő szövetek területére, ott oxigénhiány lép fel, méreganyagok gyűlnek össze, ami aztán a sejtek, teljes szövetrészek elhalását okozza. A nyomáson kívül dörzsölés, fellépő nyíróerők is szöveti sérülésekhez vezethetnek. A rossz vérellátású részek sérülékenyebbek, amikor a beteget fordítani, mozgatni, mosdáshoz felemelni, öltöztetni szeretnénk. A bőr húzódik, a szövetek egymáshoz képest elcsúsznak, elszakadnak, s velük együtt a parányi erek is, így a regenerálódáshoz szükséges fokozott vér-, vagyis oxigén- és tápanyagellátás sem biztosított.

Leginkább azok a testtájak érintettek, melyek nincsenek izom- és zsírszövettel kipárnázva, s fekvéskor természetesen is érintkeznek a fekvőhellyel: háton fekve főként a keresztcsonti régió, a sarkak, a farpofák, a könyökök és lapockák, oldalfekvésnél a felső-comb, csípőtájék és a bokák vannak kitéve felfekvésnek.

Dekubituszt okozhatnak még protézisek és a kényszerű ülés kerekesszékben. Hosszas fekvéssel járó, ágynyugalmat igénylő betegségek, állapotok esetén fennáll a veszélye a felfekvés kialakulásának.


A felfekvés diagnózisa

A dekubitusz megállapítása a bőrfelszín állapota alapján történik. Különös gondossággal kell megvizsgálni a keresztcsont, csípő, sarok, boka, könyök és váll bőrét.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a bőr tulajdonságait, ami a kezelést is befolyásolhatja, mennyire száraz, repedezett vagy kipirult, mire érzékeny. Meg kell nézni, mely testtájakon helyezkednek el a sebeK, mennyire mélyek, milyen fokozatúak, váladékoznak-e, milyen fájdalommal járnak.

Megállapítják a felfekvés súlyosságát is. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően négy súlyossági fokozat egyikébe sorolják, ami elsősorban a seb mélységén alapul.

Az I. stádiumú felfekvésnél a bőr ép, de kipirosodott (eritéma), de a nyomás megszüntetése után sem szűnik meg. A bőr melegedése, elszíneződése, duzzanata, keményedése is lehet intő jel, elsősorban sötét-bőrűeknél, ahol a bőrpír nem kifejezett. A beteg panaszkodik, hogy bőre érzékeny.

A II. stádiumot felszíni hámsérülés, hólyagképződés jellemzi, horzsolásos, felhólyagzott sebnek megfelelő állapot.

A III. stádiumban a fekély már a környező izomszövetekig hatol, de annak kötőszövetes határoló hártyájára nem terjed rá. A kezelés elengedhetetlen, különben megindul a szövetelhalás: A terület immár hideggé és érzéketlenné válik, sötétkékesen, majd feketés vörösre, barnásra színeződik, felszíne száraz, ráncos üszkös lesz. Nedves típusú szövetelhalásnál sötét kellemetlen szagú, váladékozó sebbé válik.

Végül a IV. stádiumban a fekély nagy kiterjedésű szövetroncsolódásnak felel meg, egészen a csontokig ér, az érintett szövetekben nem egyszer elhalás jelei észlelhetők, feketésen elszíneződtek. A szövetek tényleges állapotát szövetmintából állapítják meg, mely egyben a gyógymódhoz is segítséget ad. Ha fennáll a csontérintettség gyanúja, röntgen-felvétellel, illetve egyéb képalkotó diagnosztikai eljárással is megbizonyosodnak a szövetsérülés mértékéről.

Fel kell mérni az egyéb rizikótényezőket, keringési zavarokat, érzéskieséseket a bőrön, esetleges idegi sérülést, a beteg korát, önellátó- és mozgásképességét, illetve minden súlyos, krónikus betegséget, táplálkozási jellemzőket, hiszen ezek mind-mind befolyásolhatják a szükséges kezelést.


A felfekvés kezelése

A kezelés elsődleges célja a sérülés kiterjedésének megakadályozása. Mindenek előtt a sérülést okozó nyomást kell kiküszöbölni, vagyis minimum kétóránkénti mozgatással megakadályozni, hogy az érintett bőrterületek folyamatosan igénybe legyenek véve.

Speciális nyomáscsökkentő vagy -enyhítő eszközöket is alkalmazhatunk, amelyek mentesítik a fekvéskor addig elnyomott területeket.
Még jobb, ha a beteg olyan állapotban van, hogy maga is mozgásra késztethető. Lehetőleg 15 percenként változtasson helyzetén. A nyomóhatás kivédésére speciális alátétek, matracok és ágyak állnak az ápolók rendelkezésére. A sebeket rendszeresen, naponta többször sterilen, nedves kötéssel kötözik át, így az nem ragad és szárad be a sebbe, amit csak nagy fájdalmak árán lehetne újra leáztatni, eltávolítani, ráadásul a sebet is újra felszakítaná. A betegszoba párás levegője segíti a sebgyógyulást.

Az újrakötözéskor az előző fedést fiziológiáshoz hasonló oldattal öblítik le, távolítják el az elhalt szöveteket, majd nedvesen tartó, ún. hidrokolloiddal, géllel fedik, s védik meg a bakteriális és egyéb fertőzésektől. A sebkötözés ebben az esetben nagy gondosságot igénylő, igazi tudomány és speciális sebkötöző anyagokkal történik. Fontos, hogy a környező bőrön a lehető legkíméletesebben rögzítsék a kötést.

A hagyományos házi sebkezelő szerek esetleges allergizáló hatásuk miatt nem javasoltak. Mellőzni kell a sebhintőporokat és krémeket is, mert a seb a levegőtől elzárva nehezebben gyógyul. A sebkezelést otthoni körülmények között is orvossal egyeztetve kell végezni.

Súlyos esetben sokszor elkerülhetetlen az elhalt szövetrészek műtéti eltávolítása. A mély és nagy felszínre kiterjedő sebeket saját bőr átültetésével segítik a gyógyulásban.
A gyulladások elkerülésére szükség lehet antibiotikum-kezelésre is. A kezelés része a megfelelő fájdalomcsillapítás, valamint a gyógytorna, melynek célja az izmok mozgatása, erősítése, valamint a keringés javítása. Enyhe, svéd masszázs, elektrostimulációs kezelések (TENS) is hozzásegíthetnek a jobb vérkeringéshez. A sebgyógyulást ultraibolya, polarizált és speciális lézeres kezeléssel lehet gyorsítani. Leghatékonyabb kezelése minden esetre a megelőzés, amivel elkerülhető a sebgyógyulás hosszadalmas, nem egyszer több hónapon át tartó folyamata. A sebek a gyógyulás után sajnos még jó idegi könnyen kiújulhatnak.

A felfekvés kezelés nélkül sajnos igen hamar elmélyülhet, s bekövetkezik a kiterjedt szövetelhalás (nekrózis), amit feltétlenül el kell távolítani. Ez, ha csak lehet, kíméletesen fehérjéket oldó enzimeket tartalmazó kenőcsök segítségével történik. Sürgős esetben viszont már csak műtéttel, esetleg csonkítással orvosolható. Ezért a kezelés része a folyamatos állapotfelmérés, a sebek naponta legalább kétszeri megtekintése, felmérése.

Nyílt seb lévén sajnos szólni kell a felfekvés elfertőződéséről, melyet rendszerint baktérium kórokozók számlájára írhatunk. Ha a fekély egészen a csontig terjed, csontvelőgyulladást (osteomyelitis) válthat ki, ahonnan a kórokozók testszerte elterjedve szepszist, életveszélyes szöveti károsodásokat, végül akár halált is okozhatnak. Hosszan tartó, krónikus betegek körében nem ritka halálok.


A felfekvés megelőzése

A megelőzés várhatóan hosszan tartó betegség esetén a beteg korai felvilágosításával kezdődik, hogy beteg és ápolója egyaránt figyeljen, és a páciens időnként változtasson testhelyzetén. A megelőzés elengedhetetlen része a kielégítő tápanyag- és vitaminellátás, kiegyensúlyozott étkezés, megfelelő ivás.

Láz esetén gondoskodni kell annak csillapításáról. Az izzadás gátlásához fontos, hogy a betegszoba ne legyen túl meleg. Az ágyneműt gyakran kell fertőtlenített, tisztára cserélni, s nagyon gondosan el kell simítani a fekvőbeteg alatt. Egyáltalán nagyon fontos a bőr helyes ápolása, tisztán-tartása, fertőtlenítése.

A fekvőhely kényelme biztosítható természetes és speciális szivacsos anyagokkal, a nyomási pontokat tehermentesítő segédeszközökkel, párnákkal.

A megelőzés fontosságát támasztja alá, hogy a bőr felszín alatti, mélyebb rétegei már akkor sérülnek, amikor a felszín még ép. Ezért az első tünetek után gyors rosszabbodás következhet be.


Felfekvés hasznos tudnivalók

Az otthoni ápolás megtanulásához a hozzátartozók kérjék meg a kórházi ápolókat, hadd nézhessék végig a tisztálkodás, ápolás menetét, és hogy mutassák meg nekik az egyes lépéseket. A háziorvostól kérhetik sebkezelő nővér segítségét, aki kezdetben otthonukba jön.

A szükséges krémeket, lemosó és ápolószereket gyógyszertárban, a speciális segédeszközöket, dekubitusz-párnákat, inkontinencia-betéteket, (inkontinencia ha van) és sebváladékozás esetén ajánlott gumilepedőket orvosi segédeszközöket árusító üzletekben lehet beszerezni.

A háziorvosnál érdeklődni kell, mely szerek, eszközök beszerzésére van támogatás, illetve, hogy a beteg jogosult-e közgyógyellátásra, ami a költségek csökkentését teszi lehetővé.

Nagyon ajánlott, jelentősen kiegészíti, bár SZAKorvosnak mindenképpen látni kell a súlyossága okán is.


Felfekvés nem kor függő, észrevétlen bárkit utolérhet és életveszélyes lehet

keywords:
Házipatika.hu
error: Content is protected !!