Baranyi Krisztina azon a ferencvárosi telken, ahova a Fudan Campusát tervezi a kormány

Konzultációt hirdettek a Fudan Egyetemről, hogy ne lehessen kínaiaknak magyar pénzből, kínai gyerekeknek nálunk iskola

Konzultációt hirdettek a Fudan Egyetemről, ne lehessen kínaiaknak magyar pénzből, kínai gyerekeknek nálunk iskola


Eredménytelen volt a megbeszélés Palkovics Lászlóval a Fudan Egyetem ügyében – mondta Karácsony Gergely Baranyi Krisztinával, Ferencváros polgármesterével közös sajtótájékoztatóján. A főpolgármester szerint a kritikák, amiket eddig megfogalmaztak a beruházással szemben, igazak. 

Az innovációs és technológiai miniszter azért hívta meg a főváros és a kerület vezetését, hogy egyetértésüket kérje arra, hogy a Fudan Egyetem a Diákváros projekt helyén épülhessen fel – ezt mondta Baranyi Krisztina. 

A miniszter tájékoztatójából kiderült, hogy 26 hektár helyett öt és fél hektáron kapna helyet a Diákváros, a korábbi tervekben szereplő területen pedig a Fudan épülhetne fel 540 milliárd forintos magyar állami finanszírozásban.

Baranyi korábban helyi népszavazást kezdeményezett, azonban a veszélyhelyzet miatt erre még várni kell. A két városvezető ezért most az aHang segítségével egy online és offline konzultációt hirdetett, és azt szeretnék, hogy minél több fővárosi ember mondja el a véleményét arról, hogy szeretnék-e a Fudan Egyetem budapesti campusának felépülését. 

A konzultációban 4 kérdés lesz, ebből hármat így ismertetett a ferencvárosi polgármester:

  • Akarja-e Budapest népe, hogy a Diákváros helyett egy kínai elitegyetem épüljön?
  • Akarja-e Budapest népe, hogy 540 milliárd forintos hitellel adósítsák el az országot egy olyan egyetemre, ahol 2,5-3 millió forintnál kezdődik a tandíj?
  • Akarja-e Budapest népe egyáltalán a Fudan beruházást?

A konzultáción budapesti lakcímkártyával rendelkezők vehetnek részt.
A videós előadás 10 perctől kezdődik.

 

Tudom, mert megtapasztaltam, hogy Magyarországnak ma olyan kormánya van, amelyik képtelen együttműködni. Ha megállapodsz például a Diákváros építéséről, bármelyik nap arra ébredhetsz, hogy a helyére a Kínai Kommunista Párt elitegyetemét akarják felhúzni – ezt mondtam szombaton, és ma ennek újabb igazolását kaptuk.
Baranyi Krisztinaval, Ferencváros polgármesterével ma Palkovics miniszternél jártunk, a diákváros ügye volt a téma. Kiderült, hogy a kínai elitegyetem igenis kisz…

Továbbiak

A Fudan egyetemmel háttérbe Kínai kommunizmus beteszi a lábát?>>

error: Content is protected !!