Orbán bukása sok fideszesnek is megváltás lesz - Hogy a Fidesz is értse

Orbán bukása sok fideszesnek is megváltás – Fidesz is értse

Őszintén mondom, hogy nincs annál szánalmasabb, mint amikor a fideszes politikusok próbálják menteni a menthetetlent a jogállamiság kérdésében. – írja Ujhelyi

Ott kezdődik a történet, hogy a Fidesz máig hatályos – még ellenzékben írt –
európai programja
(„Igen, Magyarország többre képes!” címmel)
még a nemzeti

szuverenitást is csorbító felhatalmazást követelt az Európai Unió intézményei számára,
csak azért, hogy a tagállami kormányokat az európai értékek betartására tudják szorítani.

Most, aki akár csak ehhez hasonló javaslatot is tesz, máris verbálisan lámpavasra akarják húzni és nyakába „hazaáruló” táblát akasztanának.

Aztán következett a Sargentini-jelentés, amely az Orbán-kormány bűneit vette sorra, és amelynek megállapításait az európai választópolgárok által megválasztott Európai Parlament – korábbi példa nélküli módon – több mint kétharmados többséggel el is fogadott.

A NER és kiszolgáló személyzete persze higgadt, érvelő és kulturált vitára nem volt képes, helyette a jelentéstevőt támadta emberi és női mivoltában. Mert az olyan bátor és férfias. (ez utóbbi irónia!)

Ezt követően a Fidesz miniszterelnöke az Országgyűlés kormánypárti többségével megszavaztatott egy határozatot, amely feltételekhez kötötte kormányfői jóváhagyását az EU következő hét éves költségvetéséhez.

Többek között a Sargentini-jelentéssel elindított 7-es cikkelyes eljárás tavaly év végéig történő lezárását és az uniós források jogállamisági feltételekhez történő kapcsolásának megakadályozását írták elő az „utcai harcosnak”.
Orbán zsarolt, kiskakaskodott, zsebre dugott kézzel grasszált a piros szőnyegen, érvényt azonban nem tudott szerezni saját kívánságlistájának: mégsem volt „hatlapos ulti” a kezében, csak görcs.

A jogállamiság mechanizmus életbe lépett, a 7-es cikkelyes eljárás, ha komótosan is, de zajlik; a
Fidesz közpénz-szivattyúzók körül egyre jobban szorul a hurok.

Számtalanszor éltem már azzal a példával, hogy nem értem, miért kiabál ennyire a Fidesz a jogállamisági számonkérés ellen, hiszen csak a tolvajok szokták szemükbe húzni a sapkát, ha rendőrt látnak az utca másik oldalán. Csak az tapossa a féket és kezd káromkodni a traffipax láttán, aki durván átlépte a határokat és büntetőpontból sem az elsőt kapná.

Ugyanez a helyzet a fideszesekkel is, amikor nemzetközi összeesküvésről, meg migrációs-gender lobbiról, esetleg ideológiai nézeteltérésekről beszélnek. Én például nem tudtam, hogy a közpénzlopás egy ideológia. A Fidesz érveléséből ugyanis ez következik. Hiszen erről van szó: ne lopj a közösből, ne rúgd fel a közös szabályainkat és ne erőszakold meg a közös értékeinket, ha a közös pénzünk kell.

Hogy a Fidesz is értse: ha Európába jössz, tiszteletben kell tartanod
a kultúránkat. „Ennyi”.

Százmilliót ígér Az ördög ügyvédje annak, aki segít lebuktatni Szijjártót vagy más fideszes nagykutyát

 

Orbán bukása sok fideszesnek is megváltás - Fidesz is értse

Orbán bukása sok fideszesnek is megváltás – Fidesz is értse

 

error: Content is protected !!