Orbán ismét belengette a teljes 13. havi nyugdíjat visszaadja

Orbán ismét belengette a teljes 13. havi nyugdíjat visszaadja

A kormányfő reggeli interjújában beszélt a járvány negyedik hullámáról is. Azt mondta, ha ismét kellenek korlátozások, akkor azt elsősorban a védettségi igazolványhoz kötik majd.

2021 év nagyon nehéz volt, de a legnehezebb azoknak volt, akik gyermeket neveltek. A miniszterelnök nagy elismeréssel adózott az édesanyáknak, akik az iskolák helyett vállaltak át nagyon nagy terheket a digitális oktatás idején. Az újraindítás minden várakozást felülmúlt, ezért az volna a legigazságosabb, ha a családoknak visszaadnák a befizetett szja-t.

Örömét fejezte ki, hogy ezt az elképzelést a nemzeti konzultációban a válaszadók megerősítették. A kormányfő szerint vége van annak a korszaknak, amikor az emberektől elvettek fizetést.

„Mások csődbe vitték az országot 2010-ben, elvették a fizetéseket és a tizenharmadik havi nyugdíjat. Világossá kell tennünk az emberek számára, hogy ez már elmúlt, és mi jóvátesszük ezt” – jelentette ki, többször megemlítve a Gyurcsány-Bajnai kormányt.

A nyugdíjakról szólva elmondta, eddig csak olyan gazdaságpolitikát tudott folytatni a kormány, amellyel tavaly egyheti nyugdíjat tudtak visszaadni a rendes összegen felül. “Január 1-től vissza akarjuk adni a másodikat, de most még talán korai erről beszélni. Én harcolok azért, hogy ez gyorsabban menjen.

Tehát ne csak a másodikat, hanem esetleg a harmadik vagy a negyedik hetit is megkaphassák… és én úgy tudjak odaállni a következő választáson az emberek elé, hogy amit a Gyurcsány-Bajnai-kormány elvett a nyugdíjasoktól, azt mi maradéktalanul az utolsó fillérig visszaadtuk” – fogalmazott.


TEGYÜK HELYRE EZT A 13. NYUGDÍJ ÜGYET VÉGRE

1., Medgyessy Péter adta a 13. havi nyugdíjat elsőként!
2., A Bajnai kormány nem elvette felfüggesztette! A lényeg, hogy miért is?
3., Mert Bajnai kifejezetten a 2008-as VILÁGVÁLSÁG kezelése miatt került
EGYETLEN ÉVRE kormányra! (Gyurcsány átadta a kormányt előtte) TEHÁT

 

4., GYURCSÁNYNAK SEMMI KÖZE NEM VOLT A 13. havi NYUGDÍJ ÜGYBEN.

Mindezekkel szemben tehát semmi oka, de büszkélkedik és aljas módon hazudik Orbán Viktor!
Tizenkét év után adja végre vissza a 13. havi nyugdíjat
DE! NÉGY ÉVRE ELHÚZVA, ügyesen évenként negyedévet ad.

Ez is miért aljas? – mert az érintettek koruknál fogva valószínűsíthető hogy betegségük és vagy koruknál fogva is
évenként csökken elhalálozásuknál fogva. Ez ügyes találmány sok-sok pénzt lehet megtakarítani aztán “félretenni”
.
(Korábban erről írtam, de ismét jobbnak láttam itt is külön betenni, mert tele van a hócipőm a hazudozásokkal.)

 


Nyugdíjasok 10 ezreinek élhetetlenül alacsony nyugdíjuk van. – A 13. havi nyugdíj valóságos története

error: Content is protected !!