Újabb fronton nyitott tüzet Orbán az unió elleni harcában!

Újabb fronton nyitott tüzet Orbán az unió elleni harcában!

A magyar kormány furcsa módját találta meg annak, hogy saját álláspontját közvetítve visszavágjon az Európai Bizottságnak.

A Bizottság kiadta idei jogállamisági jelentését, melyben a magyar média helyzetét is értékelték a “kritikus” jelzőt használva. A jelentésben kifejtik, hogy Magyarországon nem biztosított a teljes sajtószabadság, egyoldalú médiauralom van,

az újságírókat újságírókat újságírókat pedig akadályozzák

munkájuk elvégzésében és megfélemlítik.

Már 2011 januárjában, az akkori új médiatörvény ellen tiltakozva, azzal a címlappal jelent meg az azóta megszüntetett Népszabadság, hogy “Magyarországon megszűnt a sajtószabadság”, az unió pedig azóta folyamatosan jelzi aggodalmát a hazai helyzettel kapcsolatban.

A kormány azonban nem bírja a kritikát:

egy határozatnak álcázott

válasszal reagáltak a Magyar Közlönyben

az őket ért vádakra!

A Bizottság 2021-es jogállamisági jelentésére adott kormányzati 11 pontos válasz szerint, a hazai médiában valódi pluralizmus érvényesül, sőt, a kormány még azt is kiemelte, hogy szerintük “a baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiakörnyezettel ellentétben a magyar viszonyok kiegyensúlyozottabbak”.

“Az ember azt mondaná rá legszívesebben, hogy megítélés kérdése, de nem megítélés kérdése” – fejtette ki véleményét Szentpéteri-Nagy Richárd alkotmányjogász, aki hozzátette, hogy “a jogállamiságnak megvannak a különböző kritériumai és az Európa Tanács parlamenti közgyűlése számtalanszor kifejezte aggodalmát is, például mondjuk a Kúria elnökének az oldalra állítása ügyében”.

Az atv.hu közlése szerint, több ellenzéki párt is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy a kormány a Magyar Közlöny lapjain szállt harcban az Unióval. Szerintük ez egy elképesztő lépés,

 

mivel “a Magyar Közlöny eddig nem

a pártoknak a vélemény rovata

vagy ilyen közlemény rovata” volt.



 

Sajtók figyelése van – “sajtószabadság” MEGSZŰNT! – A megfojtott III. Köztársaság

Sajtók figyelése van – “sajtószabadság” MEGSZŰNT! – A megfojtott III. Köztársaság

error: Content is protected !!