Karácsony határozottan harcol igazságos, emberséges érdekekért egyszerre két ügyben.


A hajléktalanok kórháza nem költözik és pont mondta Karácsony Gergely!

Elővette határozott hangvételét a főpolgármester a Szabolcs utcai kórház és a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszával kapcsolatban. Karácsony határozottan harcol igazságos, emberséges érdekekért egyszerre két ügyben.

Üzenet egy alternatív valóságból, avagy az emberek lenézésének minősített esete
– így kezdte csütörtök délutáni posztját a főpolgármester, amiben Gulyás Gergely kormányinfó sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentéséire reagált. A városvezető értelmezése szerint azt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy

a hajléktalanok érdekében akarják utcára tenni a hajléktalanok kórházát a járvány kellős közepén. A Szabolcs utcai kórház nem költözik sehova. És pont.”

A kialakult méltatlan helyzet megoldására már javaslatot tettem a kormánynak. Készek vagyunk a kormánynak átadni egy fővárosi ingatlant, ahova azt költöztetnek, akit akarnak, cserébe tulajdonba kérjük a Szabolcs utcai épületet, ahol mi zavartalanul működtethetjük tovább a kórházat.” – fogalmazott Karácsony Gergely.
Hajléktalanoknak jár az emberi mivoltuk tiszteletbe tartása a kilakoltatás helyett,
– Nemzetközi emberjogi szövetség szólította fel a kormányt >

Kitért a kínai elitegyetem, a Fudan budapesti kampuszának építésére is, amelyről a fideszes politikus azt mondta, a magyar diákok olcsó lakhatását az szolgálja, ha a ferencvárosi Diákváros helyére kerül a kínai elitegyetem.
A főpolgármester nyomatékosította, 

“Budapest semmilyen módon nem megy bele abba, hogy Diákváros helyett kínai elit egyetem épüljön Ferencvárosban.És pont.

Ha a kormány mégis felrúgja az erről kötött megállapodást, ha megint kiderül, hogy fabatkát se ér a miniszterelnök kimondott szava, akkor az bizony a kormánynak fontos stadion megépítését is érinti. Én szóltam.”

Kínai egyetem építése, kínai embereknek, kínai vállalkozókkal – MAGYAROK PÉNZÉBŐL  – erről részletesebb itt jelent meg>>>

error: Content is protected !!